„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az első félidőből még negyedóra sem telt el, máris cserére kényszerült a Loki, ráadásul nem sokkal később gólt is kapott. A támadófutball azonban továbbra is dominált, aminek köszönhetően Rudolf Gergely még a szünet előtt kiegyenlített. A második játékrész viszont borzalmasan kezdődött magyar szempontból, innen már nem tudott felállni a Loki. 5-2 a vége, a magyar csapat búcsúzik a BL-től.
Vereségével eldőlt, hogy a magyar együttes már nem juthat tovább a csoportjából. A négyes másik meccsén a Liverpool 1-1-es döntetlent ért el az Olympique Lyon otthonában, így a francia csapat 10 pontjával már továbbjutott. A francia együttest sorrendben a kilencpontos Fiorentina, a négypontos angol együttes és a pont nélkül álló DVSC-TEVA követi. Utóbbi két bravúrral a harmadik helyet még megcsípheti.
A firenzei meccsen Mutu szerzett vezetést az olaszoknak, de a szünet előtt Rudolf Gergely még egyenlíteni tudott. A folytatásban a hazaiak gyorsan három gólt szereztek, s ezzel eldöntötték a találkozót. Később még egy gólváltás volt, a Loki második találatát a csereként beállt Adamo Coulibaly szerezte. A Debrecen november 24-én, a következő fordulóban utolsó hazai meccsét játssza majd a Puskás Ferenc Stadionban, akkor a Liverpool lesz az ellenfele.
"A Fiorentina ma európai élmezőnybe tartozó csapatként futballozott - nyilatkozta a meccs után Herczeg András, a DVSC vezetőedzője. - Nekünk már a mérkőzés elején nehézségeink akadtak Komlósi sérülése miatt, de a szünetig bírtuk a nyomást. A második gólnál eldőlt a találkozó. Panticsot nem hibáztatom a találatért, így is sérülten vállalta a játékot. A Fiorentina játékosai a levonuláskor megmutatták, hogy nemcsak futballistaként, de emberileg is nagyok. A szurkolóinknak köszönjük a kitartást, szerettünk volna szorosabb meccset játszani. Reméljük, a következő összecsapáson sikerül".
Cesare Prandelli, a Fiorentina vezetőedzője szerint kissé megnehezítették a saját dolgukat azzal, hogy az első félidőben a vezető góljuk után visszavették a tempót. "A Debrecen egyenlített, így a második félidőben erősen kellett kezdenünk, és a játékosoknak ezt tökéletesen sikerült megoldaniuk. A mi csapatunknak végig jó ritmusban kell futballoznia." Az olasz szakember hozzátette: együttese jelenleg olyan helyzetben van a csoportban, amilyenről a sorozat előtt álmodott. Az A csoportban négy fordulót követően a tízpontos Olympique Lyon már biztosan továbbjutott, míg a kilenc ponttal rendelkező Fiorentina öttel előzi meg a Liverpoolt. A pontnélküli Debrecen már biztosan kiesett.
A MÉRKŐZÉS RÉSZLETES BESZÁMOLÓJÁT A CIKK VÉGÉN OLVASHATJÁK!
BAJNOKOK LIGÁJA 2009/2010 |
E CSOPORT, 4. FORDULÓ: FIORENTINA - DEBRECENI VSC 5-2 (1-1) Firenze, Artemio Franchi Stadion, 32 ezer néző V.: Manuel Mejuto Gonzalez FIORENTINA: Avramov - Comotto, Gamberini (Krøldrup 33.), Dainelli, Pasqual - Donadel, Zanetti (Montolivo 46.) - Marchionni, Mutu, Vargas (Santan 77.) - Gilardino Vezetőedző: Cesare Prandelli DEBRECENI VSC: Pantic - Bodnár, Komlósi (Kiss 10.), Szélesi, Fodor - Czvitkovics, Varga J., Ramos (Coulibaly 53.), Leandro - Rudolf, Laczkó (Szakály 65.) Klubmenedzser: Herczeg András Gólszerző: Mutu (14.), Danielli (52.), Montolivo (59.), Gilardino (74.) ill. Rudolf (38.), Coulibaly (70.) |
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.