Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Erősen kezdett a Liverpool, korán betalált és a fölénye is nyomasztó volt. A második félidőre kiegyenlítettebb lett a játék, a hajrában pedig benne volt az egyenlítés lehetősége is. Akárcsak az Anfield Roadon, Budapesten is 1-0-ra nyert az angol csapat, a Lokinak pedig már csak egy meccse van a pontszerzésre. A Lyon otthonában.
A találkozót a sérült Fernando Torrest helyettesítő francia David N'Gog negyedik percben szerzett találata döntötte el. A Liverpool története során először nyert Magyarországon, korábbi négy fellépése alkalmával három döntetlen mellett egyszer kikapott. Az angolok a három pont megszerzése ellenére nem lehetnek boldogok, ugyanis a Fiorentina hazai pályán 1-0-ra legyőzte az Olympique Lyont, így a Vörösök biztosan a harmadik helyen végeztek a csoportban. Ez azt jelenti, hogy tavasszal csak az Európa Ligában folytathatják szereplésüket. A Debrecen utolsó BL-mérkőzésére december 9-én Lyonban kerül sor.
"Természetesen csalódottnak kell lennünk, hiszen már nem juthatunk tovább - mondta a lefújást követően Rafael Benítez, a vendégek trénere. - Ugyanakkor ma nyertünk, megtettük, amit kellett. Korábbi mérkőzéseinken elkövetett hibáinkért fizettünk meg, ott az utolsó pillanatokban kaptunk gólokat, ennek ittuk meg a levét."
Galériánkhoz kattintson! © Stiller Ákos |
BAJNOKOK LIGÁJA 2009/2010 |
E CSOPORT, 5. FORDULÓ: DEBRECENI VSC - LIVERPOOL 0-1 (0-1) Budapest, Puskás Ferenc Stadion V.: Bjorn Kuipers (holland) DEBRECENI VSC: Polekszics - Bodnár, Mészáros, Mijadinoszki, Fodor (Dombi 78.) - Szélesi, Kiss - Szakály (Coulibaly 62.), Czvitkovics, Laczkó - Rudolf Klubmenedzser: Herczeg András LIVERPOOL: Reina - Johnson, Carragher, Agger, Insúa - Kuyt, Lucas, Mascherano, Fábio Aurélio (Dossena 89.) - Gerrard (Aquilani 91.) - N'Gog (Benajun 77.) Vezetőedző: Rafael Benítez Gólszerző: N'Gog (4.) |
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.