"Az eredményjelző mindig őszinte, ahogy ma is az volt, márpedig ott az állt, hogy kikaptunk - mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány a meccs után. - Ezzel együtt most nagyon közel voltunk ahhoz, hogy nyerjünk. Amikor átvettük a vezetést 2-5-ről 7-5-re, s kiegyenlítettek, még nem volt probléma, hiszen aztán újra vezettünk, de komoly esélynél nem lőttük be a labdát. Ahogyan azt eddig is gondoltam, valószínűleg hosszú az út ahhoz, hogy a csapat ilyen helyzetekben halál profi legyen... Ami a piros lapot illeti, nem érzem indokoltnak az ítéletet, de hát az edző elfogult maga és csapata iránt, így nem foglalkoznék a bírókkal, de visszanézem majd videón a meccset, hogy teljesen képben legyek. A játékvezetők helyett inkább saját hibáinkkal és fejlődési lehetőségeinkkel kell foglalkozni. Már csak azért is, mert a játékvezető olyan, mint a kapu vagy a kapufa, bár ma kissé elhajlott."
|
Ezen a meccsen jól láthattuk a kapus szerepét, hiszen míg Gergely Istvánnak nem ment annyira a védés, Nagy Viktor beállásával erőre kaptunk, és ezzel az újult lendülettel át is vettük a vezetést 7-5-re. Kis Gábor fantasztikusan játszott a harmadik harmadban, ötösöket és kiállításokat harcolt ki. Szükségünk is volt a jó centerjátékra, bár Hárai Balázs, Szívós Márton és Varga Zsolt ma nem tudta őt megfelelően helyettesíteni. Ugyanankkor nem tudtunk lefordulni, ezirányú törekvéseinket jól semlegesítették a szerbek, talán ha kétszer tudtunk így "megpattanni". A kiállítás szerintem sok volt, Gór-Nagy például hamar kiszállt. Varga Dénes játéka a vártaknak megfelelően meghatározó volt. Érdemes megfigyelni, hogy amikor több passzt osztottunk szét, akkor eredményesebbek is voltunk, mint amikor kevesebb átadást adtunk. Kemény Dénes piros lapja ugyancsak sokat számított, hiszen az ő személye rengeteget számít a parton. A játékvezetésre én nem akarok semmi rosszat mondani, de több döntésükkel is nehéz helyzetbe hoztak minket. |
|
FÉRFIAK, NEGYEDDÖNTŐ: MAGYARORSZÁG - SZERBIA 9-10 (2-4, 1-1, 4-2, 1-1, 0-0, 0-1 - hosszabbítás után) Róma, V.: Filippo Gomez (olasz), Sergio Borrell (spanyol) MAGYARORSZÁG: Gergely István (kapus), Nagy Viktor (kapus), Szivós Márton, Madaras Norbert, Varga Dénes, Gór-Nagy Miklós, Hosnyánszky Norbert, Kiss Gergely, Varga II. Zsolt, Varga Dániel, Biros Péter, Kis Gábor, Hárai Balázs Szövetségi kapitány: Kemény Dénes SZERBIA: Szlobodan Soro (kapus), Gojko Pijetlovics (kapus), Marko Avramovics, Zivko Gocsics, Vanja Udovicsics, Slavko Gak, Dusko Pijetlovics, Szlobodan Nikics, Milan Alekszics, Nikola Radjen, Filip Filipovics, Andrija Prlainovics, Stefan Mitrovics Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics |