A nevezési díj 5000+300 euró volt, melyet két magyar játékos is befizetett, ám honfitársaink nem zavartak sok vizet, az első illetve a második napon kihullottak a küzdelemből.
A nyolcfős döntő asztalra négy hazai játékos is kvalifikálta magát, így - bár zsetonjaik száma alapján a hátulról vágtak a finálénak - jó eséllyel megjósolható volt, hogy német játékos lesz aki a verseny végén magasra emelheti a Hohensyburg Casino-ban a győztesnek járó trófeát.
A svéd Johan Storakers kezdte a legjobb pozícióból a döntőt, de végül az előtte tornyosuló zsetonhalom csak a negyedik helyre volt elég. A majdnem legkevesebb zsetonnal kezdő német Marc Gork „bronzérme” 307 ezer eurót ért.
A végső párbajban az ismert német profi Holger Kanisch és a szintén hazai játékos Sandra Naujoks csapott össze. Ebből a csatából utóbbi hölgy került ki győztesen, ezzel 917 ezer euróval lett gazdagabb, míg ellenfele 533 ezerrel vigasztalódhatott.