A European Poker Tour az elmúlt szezonban is szépen teljesített, sorra dőltek meg a korábban felállított rekordok. Az első alkalommal a tavalyi versenynaptárban helyet kapó San Remó-i viadal idén már rekordlétszámmal rajtolt, és amúgy is igaz, hogy folyamatosan nő az érdeklődés a tornasorozat egyes állomásai iránt.
Ennek fényében nem meglepő, hogy az EPT szervezői a következő idényre még komolyabb versenyeket, és még nagyobb nyereményalapot ígérnek. Az EPT-sorozata az elmúlt évben több szempontból megelőzte a World Poker Tourt, összesen 77 millió dollárt osztottak ki a helyezettek között. A májusban zárult ötödik idényben összesen 7980 nevezés érkezett a különböző tornákra, 97 ország képviseltette magát versenyzői által az eseményeken.
"Az idei EPT-évad még nagyobb, még grandiózusabb lesz, mint az ezt megelőzők. Augusztusban egy fantasztikus moszkvai tornával kezdünk! – jelentette ki határozottan John Duthie, a versenysorozat szülőatyja. – Összesen 13 állomása lesz a ránk váró évadnak, novemberben például Portugália ad otthont egy viadalnak."
|
A hvg.hu pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu. |
Közben persze Duthie-nak más dolga is akad, az utóbbi napokban nem tudott csak az EPT szervezésére koncentrálni. Ugyanis a neves kommentátor a Las Vegasban zajló World Series of Poker 10 ezer dolláros heads-up világbajnokságán eljutott a döntőig, ahol egy egyetemista, Leo Wolpert várja majd. A finálét még a tegnapi versenynapon akarták megrendezni, de a késői időpont miatt a szervezők úgy határoztak, hogy átteszik a mai napra.
Véget ért az 1500 dolláros no limit hold’em viadal, amelyen Mike Eise nyert, a győztes a karkötő mellé 639 ezer dollárt tehetett zsebre.
A Poker24.hu legfrissebb híre: Az EPT szülőatyja a HU vb döntőjében