Kacskovics Mihály Béla

Még Trump se mondhatja, hogy elcsalták, akkorát buktak – Fülke

Söpörtek a demokraták az amerikai félidős választásokon – de ebből az azért egyelőre nem következik, hogy automatikusan oda lehetne adni nekik a 2028-as elnökválasztást is. Ha két év alatt Trump totális győzelméből így összekapták magukat, ne zárjuk ki, hogy a republikánusok is feltámadhatnak addig, más kérdés, hogy nekik addig valahogy kormányozniuk is kellene. Kormányozniuk, méghozzá úgy, hogy közben a demokraták – ha megbénítani nem is fogják az Egyesült Államokat – gúzsba fogják kötni az elnököt. Rászabadul-e a világra Trump, ha ráébred, hogy a külkereskedelemben és a külügyben maradt hatalma? Mi következik most Amerikában? A Fülke vendége Nagy Gábor, a HVG vezető szerkesztője.


Fejvadászok loholnak Matolcsyék után, Ókovácsot kirúgta a miniszter az Opera éléről – Newscast

Támogatja a Tisza Fejes Pétert az ügyészség élére – ma már meg is szavazhatja őt a parlament. Megvan az Alkotmánybíróság új elnöke is Sonnevend Pál személyében. Császár Attilát jelölte a Fidesz a Független Közmédia Testületbe – a parlament művelődési bizottsága azonban nem kért belőle. Nukleáris támadásról szóló riasztásokat kaptak az ukránok és az oroszok is, hackertámadás történhetett. Másfél millió fölött az orosz áldozatok száma a háborúban. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.


Mozgalmas hét jön a parlamentben és Amerikában is – Newscast

Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetést, közölték, hogy hogyan fognak emelkedni a nyugdíjak. Szerdán választ az Egyesült Államok. Kubatov harcolna az összeférhetetlenségi törvény ellen. Mészárosék ismét Dubajban jártak. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpocastja.



Bukását jósolták, mégis győztesen jöhet ki Netanjahu az izraeli választásból – Fülke

Vannak olyan kérdések Izraelben, amelyek fel sem merülnek, szinte társadalmi konszenzus van róluk: október 7-ét meg kellett bosszulni, Irán ellen fel kellett lépni. Ezeket minden, a hatalomra valóban esélyes párt is beemelte a kampányába. De mi lesz a palesztinokkal? És a munkaerőpiacra be nem illeszkedő ultraortodoxokkal? Mit lehet tenni azzal, hogy Izrael lassan elveszítheti természetes szövetségeseit Nyugaton háborúival, agresszív külpolitikájával? Ki állhat neki mindezen problémák kezelésének? És aki a végén nyer, egyáltalán neki akar majd állni? A Fülke vendége Keresztes Imre, a HVG Közel-Kelettel foglalkozó szakújságírója.




Rendőrterror? Vandalizmus Budapesten? Valahol a kettő között lesz az igazság 2006-ról – Fülke

Székházostrom, szabadon emberekre vadászó, őket félholtra verő rendőrök – húsz éve volt az a bizonyos ősz, amikor Budapesten Gyurcsány Ferenc őszödi beszédét követően elszabadult a pokol. Forradalom nem volt, a kormány is maradt, valahol mégis dolgunk van még 2006-tal. A Fülke vendége Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője és Földes András, a HVG tudósítója. 2006-ban mindketten az Indexnél dolgoztak – Bodoky a lapnál éveket töltött a 2006-os rendőrattakok feltárásával, Földes pedig a legdurvább éjszakákon tudósított folyamatosan a pesti utcákról.





Hogyan venné célba Magyarországot is Oroszország, miközben Európára támad? – Wargaming a HVG-n

Nincs olyan ország a világon, amely ne kísérletezne hadi szimulációkkal. Forgatókönyveket adnak a gépnek, az dolgozik, számol, majd alkot – sokszor millió alkalommal egymás után. A végkimenetelek sokaságából az egyik a valóság lehet. A kismillió szimulációból minták rajzolódnak ki, ezek alapján kutatók, stratégák dolgozzák ki, hogy pontosan mire és pontosan hogyan érdemes készülni. Van, amikor viszont a gép kevés. Ezekben a helyzetekben valódi emberekkel „játszanak” végig véresen komoly helyzeteket. A HVG idén erre vállalkozott: a hazai biztonságpolitikai szakértők legjobbjait kértük fel egy hadijáték megalkotására, majd lejátszására. A főszerepben pedig Oroszország és Európa egyre inkább elmérgesedő konfliktusa.


Hankó börtönben marad, Magyar alkohol- és drogtesztet akar a parlamentbe, átment a gyermekvédelmi törvény módosítása – Newscast

Megvannak a Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnökhelyettesei, Pócs Jánosért aggódott a miniszterelnök, lezártak egy jogállamisági eljárást Magyarország ellen. Milliárdok mentek a kipcsakolásra, Balásy Gyula kiszállt két cégéből is, és hiába Trump „energiatűzszünete”: az oroszok továbbra is lőnek. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.







Akár vádalkut is köthetnek a letartóztatott NER-miniszterek – Fülke

Seszták Miklóst és Hankó Balázst letartóztatták. Ez most akkor a rendszerváltás, vagy tényleg igaza van a Fidesznek, amikor önkényt emleget? Miért vonta magához az Unger Anna vezette NVVH Orbán Áron látszólag piti ügyét? Mi lehetett Orbán Viktor valódi szerepe az aranykonvojügyben? Hogyan lehet kifehéríteni a gazdaságot, hogy elérjük a valódi rendszerváltást? Kacskovics Mihály Béla vendége Szabó Yvette, a HVG vezető szerkesztője.