Jaffar ismét ringbe száll Perzsiáért

A Herceg jött, megláttuk, és azonnal elnyerte a bizalmunkat. A 2003-as év egyik legszebb és legjobb játéka volt a The Sands of Time, mely méltán nyert el több díjat az év végi összegzésekben. A The Warrior Within címet viselő folytatás nem hozott szégyent az előző részekre.

Ügyesen forgatja a jatagánt… © PC Dome

A Sands of the Time jellemzői: ügyességi és akció részek kitűnő keveréke, lenyűgöző látvány, hangulatos zene, kézre álló irányítás. Ezek legtöbbje szerencsére a Warrior Withinben is helyén maradt. Az első feltűnő különbség azonnal a menüben, sőt, az első betöltő képernyőn észrevehető. Míg a Sands of Time leginkább egynek tűnt az Ezeregy Éjszaka akciódúsabb meséi közül, a Warrior Within sokkal sötétebb, komorabb tónusú, divatos badarsággal szólva „darkosabb”. Ennek hátterében egyébként egy célcsoport-váltás áll: az előző rész inkább az idősebb tiniket szólította meg, míg ez a jóval vásárlóképesebb fiatal felnőtteket. Ebből mi mindössze a fent említett komorságot vesszük észre illetve, hogy ez a játék jóval véresebbre sikerült elődjénél – ami, tekintve, hogy abban egy szem vér nem csöppent el, nem meglepő.

Ami jó volt, azon ne változtass gondolhatták a fejlesztők az ügyességi részek építésekor. Újból lesz egy nagy rakás agyzsigerelő és átlagon felüli ügyességet igénylő feladvány, amelyhez egyedül a három kameraállás nyújt segítséget (a normál külső nézetes, a madártávlati, illetve most már egy belső nézeti kamera is), illetve, hogy megfelelő homokmennyiség esetén visszatekerhetjük egy picit az időt, éppen a balul sikerült lépésünk előtti pillanatokra. Két újdonság is megjelent: az első a kötél, melyen nemcsak mászhatunk, hanem oldalra kilengve megnyújthatjuk falon-futásunk hosszát, illetve a szép, vörös függönyök, melyekkel esésünket tudjuk látványos módon lassítani. Maradtak azonban régi ismerőseink, a forgó pengék, a mozgó karmos oszlopok, a körfűrészek, illetve a mozgásérzékelős szöges talajrész, mely most időkapcsolós lett, tehát ha átfutunk rajta, akkor optimális esetben nem sérülünk meg. Természetesen a herceg irányítása maradt a régiben, tehát adott balszerencsés helyzetben leginkább csak saját ügyetlenségünket okolhatjuk, nem a készítőket.

Az előző rész leggyengébb pontja kétségkívül a harc volt. Igazából szép is volt, látványos is volt, voltak jobb pillanatai is, de valljuk be: egy támadásgomb és az ugrás nyomogatásából állt az egész. Ennek kiküszöbölésére rengeteg újdonságot találunk a WW-ben. Kezdjük a legfontosabbal, a hangzatos Free-Form Fighting Systemmel, érthetőbben a Szabad Harcrendszerrel. Lényegében arról van szó, hogy jóval többfajta támadást tudunk végrehajtani, sokkal több kombó lesz, illetve mindezt jóval látványosabban tehetjük.

Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon! © PC Dome

Most az egy szem támadás gombon kívül kapásból találunk még néhányat. Ezek egyikével tudjuk a különböző dobásokat végrehajtani, másikkal pedig ellenfelünk fegyverét tudjuk ellopni. Bizony, a Warrior Withinben már lehetőségünk lesz az állandó szablyánk mellett ellenfeleink fegyverét is használnunk. Harci eszközeink repertoárja ezzel olyan ötven darabosra bővül. Vannak itt különböző kardok, szekercék, buzogányok, mindegyikükhöz más specialitás tartozik. Ezek mellé természetesen kapunk egy nagy rakás mágikus erőt is. Az előző részben megismert lassítás és társai kis átalakítással itt is feltűnnek, viszont most szerezhetünk egy nagy rakás új, látványos és érdekes varázslatot is.

Az ellenfelek is megváltoztak, lényegében egy ismerős ellenség nem tér vissza az előző részből. Természetesen erősségükben változatlanok maradtak, így leginkább mezei gruntokkal fogunk találkozni. Az előző résztől eltérően most jóval okosabbak lettek ellenfeleink, illetve nincsenek „színkóddal” megkülönböztetve. Lesz tehát hol kipróbálni az új harcrendszert.

Amiben az előző rész erős volt, az a meseszép látványvilág. A fejlesztők most is kitettek magukért. A grafika egyedüli gyenge pont talán a főszereplők ábrázolása, valahogy inkább hasonlítanak marionett figurákra, mint élő szereplőkre. Ellenfeleink ezzel szemben nagyon jól kitaláltak, szépen megvalósítottak. A különböző kombók, varázslatok láttán pedig biztos nyitva marad néhány száj.

A zene változásai viszont határozottan elszomorítóak. Bár javarészt még mindig a Stuart Chatwood által komponált melódiák hallhatók, a leghangsúlyosabb részeknél különböző fejrázós rock számok szólalnak meg, amibe az előző rész dallamai után szinte belefájdult a játékos feje. A herceg szinkronja is megváltozott, szerencsére azonban ez minőségileg nem romlott, talán férfiasabb lett.