Állandó európai lakója lesz a Nemzetközi Űrállomásnak?

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nagy valószínűséggel ebben az évben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) állandó legénységének egyik tagja először európai lesz a német Thomas Reiter személyében - jelentette be szerda este Montrealban Jean-Jacques Dordain, az Európai Űrügynökség (ESA) főigazgatója.

A francia űrhivatalvezető elmondta: a kanadai nagyvárosban amerikai, orosz, japán, kanadai és európai űrilletékesek tárgyaltak a Föld körül majd 400 kilométeres magasságban keringő űrbázis jövőjéről. Mindezt annak fényében, hogy hamarosan újraindítják az amerikai űrsiklókat, amelyekre 2003-ban a Columbia űrrepülőgép felrobbanása után vetettek ki repülési tilalmat. Az első űrsikló várhatóan a tavasz végén vagy a nyár elején emelkedik ismét a magasba.

Mint Dordain közölte: jelentős előrelépés történt annak a kérdésnek a megtárgyalásában, hogy az idei esztendő második felében az állandó legénység egyik tagja európai lesz. Dordain úgy gondolja, hogy majd Reiterre esik a választás.

A Nemzetközi Űrállomáson eddig huzamos ideig kizárólag amerikai és orosz űrhajósok dolgoztak, az európai asztronauták csak egy-egy tíznapos úton vettek részt.

Reiter küldetése attól is függ, hogy miként alakul majd az űrrepülőgép-program menete, mivel ezekkel az űreszközökkel bonyolítják majd ismét a legénységek cseréje - mutatott rá Dordain.

A 46 éves Thomas Reiter tapasztalt űrhajósnak számít. Orosz kozmonautákkal a Mir orosz űrállomáson 1995 szeptembere és 1996 februárja között 179 napot dolgozott. A német űrhajós tevékenységének magyar vonatkozása is van: ezen az útján próbálta ki, illetve használta a magyar gyártmányú Pille kozmikus sugárzásmérőt, amelynek első változatát még Farkas Bertalan vitte magával a világűrbe 1980-ban. A magyar műszer még jelenleg is nagy hasznára van a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó űrhajósoknak. .

Reitert a Pille használatára magyar szakemberek képezték ki a kilencvenes évek közepén Kölnben, illetve a Moszkva melletti Csillagvárosban. A német asztronautának később a Magyar Űrkutatási Iroda a Tiszteletbeli Magyar Űrhajós kitüntetést adományozta.