Mark Hurd. Tőle várják a helyes irány kijelölését © Hewlett-Packard |
Patricia Dunn, a HP igazgatóságának (non-executive – operatív feladatokkal nem foglalkozó) elnöke azt mondta, hogy a board azért döntött Hurd mellett, mert a karrierje során komplex szervezetek irányításában szerzett tapasztalatokat, s mutatott igen jó vezetői és személyes képességeket. A HP hasonlóan komplex szervezet, mint Hurd előző munkahelye. Fiorina eredményesen levezényelte a Compaq-kal való egyesülést, amit annak reményében hoztak tető alá, hogy a cég a konzumer piacokon is megerősödjön, s profitot szerezzen. De a PC üzlet visszaesőben van, s a HP egyre keményebb versenyre kényszerül a vállalati hardverek és a szolgáltatások piacán is. Dunn szerint Hurdtől arra számítanak, hogy az NRC-hez hasonlóan (amelyet szintén nehéz időkben vett át) helyes irányba fordítja a Hewlett-Packard szekerét is.
Hurd – aki a kinevezésével kapcsolatban csak udvarias formulákra volt egyelőre hajlandó –elég fontos ember volt eddig is. Tagja ugyanis a Computer Systems Policy Projekt nevű szervezetnek, amely a befolyásos amerikai IT-vállalatok elnökeit és vezérigazgatóit tömöríti annak érdekében, hogy meghatározza és képviselje az iparág közösségi színtereken folytatandó politikáját technológiai és kereskedelmi ügyekben.
Az új elnök-vezérigazgató április 1-én áll munkába a kaliforniai Palo Altoban, a Hanover street 3000. szám alatt található irodájában.