Átverték a boltban? Egyszerűen csak unja valakinek a fejét? Tiltakozzon! Nagyjából így foglalható össze a Mediactivist szájtot létrehozó fiatal jogászok hitvallása. Sok mindennel elégedetlenek, de úgy vélik, hogy az ő generációjuk tagjai – a "fanatikus bolsevik/náci nagymamákkal" szemben – már nem az utcán kell, hogy kifejezzék elégedetlenségüket, hiszen erre sokkal modernebb eszközök is rendelkezésre állnak.
A kezdeményezés lényege pedig nem más, mint hogy összegyűjtsék és tálcán kínálják a felhasználóknak ezeket eszközöket, annak érdekében, hogy az egyes akciókat támogatni kívánók már tényleg mindössze egyetlen kattintással az ügy mellé tudjanak állni. Azaz tulajdonképpen mini linkgyűjteményt hoznak létre, ahol minden olyan email-cím, telefonszám, stb. rendelkezésre áll, amely a tiltakozás során használható lehet.
Jelenleg három akció zajlik a szájton. Az első célja, hogy az állami televízió egyik ismert személyiségét távolítsák el a képernyőről. A Petroszján úr elleni tiltakozáshoz például a következő eszközöket gyűjtötték össze: a tévétársaság elnökének email- és postai címét, telefonszámát, valamint a csatorna szájtjának fórumára vezető linket. Továbbá elkészítettek egy, a médiaszemélyiséget (egy áthúzott piros körben) ábrázoló bannert, amelyet mindenki elhelyezhet saját weboldalán. (A befűzéshez a szükséges html-kódot is megadták).
A másik tiltakozó akció a lett elnök asszony és az ő moszkvai látogatása ellen irányul. Már az Infinitben is említettük, hogy Vaira Vyke-Freiberga az oroszok jelentős részének haragját kivívta a háborús veteránokat sértő megnyilatkozásával; nos emiatt került itt is az akció középpontjába. A szájt alkotói ez esetben a következőket javasolják: egy „előre gyártott" szöveg bemásolása a megadott (kormányzati, média) email-címekre; az akció linkjének befűzése a tiltakozó saját weboldalára; továbbá ajánlják a lett nagykövetség vagy személyesen az elnök asszony hamburgerrel történő megdobálását.
A harmadik kezdeményezés középpontjában a mobilhálózatok, a telefonvonalak silány minősége elleni tiltakozás áll. Ez esetben is a fentiekhez hasonló cím- és linktárral, telefonszámokkal szolgálnak azoknak, aki csatlakozna az akcióhoz.
Az ötletgazdák elmondták: mivel jogászok, ezért meglehetősen nagy a gyakorlatuk a pereskedésben, azaz állnak elébe az esetleges feljelentéseknek. Mindenesetre a szájt egyre népszerűbb; és a látogatottság tovább növekedhet, hisz bárki ajánlhat újabb tiltakozó megmozdulásokat, minden héten újabb akció kerül fel a honlapra. A további megmozdulásokat addig is a fórumok topikjaiban tervezgetik.