A német óriás szoftvercég, az SAP AG új, a közszférában lévő informatikai beruházások megtérülésének (ROI) kiszámítását lehetővé tévő globális projektbe fogott. A pénzügyi megtérülésre koncentráló hagyományos szempontokon túllépve, az SAP globális ügyfeleivel, kormányszervek elismert szakértőivel, közpolitikai tanácsadókkal és neves tudományos intézményekkel együtt most azon dolgozik, hogy megalapozza a kormányzati és közszolgálati programok társadalmi és politikai megtérülésének meghatározására és mérésére is alkalmas „kormányzati ROI” módszertanát.
Az SAP Global Public Services szervezete által felkarolt kezdeményezés keretében az SAP ügyfelei, kormányzati szakértők és neves intézmények – köztük a Harvard University-hez tartozó John F. Kennedy School of Government, a University of New York at Albany (State University of New York) mellett működő Center for Technology in Government (CTG), a mexikói Tecnológico de Monterrey Államigazgatás Kara (EGAP), és lausannei Ecole Polytechnique Federale – tanácsadói dolgoznak együtt. A hivatalosan 2005 júniusában elinduló „Public ROI” program keretében az SAP szemináriumokat szervez, és ügyféloldali illetve ágazati szakemberekkel készít interjúkat azoknak a szükségleteknek, kihívásoknak, kutatási területeknek és koncepcióknak az azonosítására, amelyek alapján ki lehet dolgozni a közszféra ROI-elemzéseinek általánosan elfogadott módszerét.
Állami pénzek. Mennyi pereg vissza? |
Az Economist nemrég elvégzett felmérése szerint a közszféra vezetőinek közel 70 százaléka törekszik az IT-programok társadalmi megtérülésének mérésére, és szeretné a kapcsolódó információkat az állampolgárok és a többi érintett számára is átláthatóvá tenni a következő öt évben. A Public ROI kezdeményezés felméri, miként befolyásolja az informatika a kormányzati programok társadalmi és politikai hatását. A módszertan gyakorlati megvalósítási lehetőségeit, valamint a kapcsolódó esettanulmányok és tevékenységek konkrét eredményeit a CTG és az SAP Üzleti Tanácsadó Csoportja fehérkönyvben rögzíti. Az SAP kormányzati ügyfelei közül többen támogatásukról biztosították a kezdeményezést – köztük Németország Hessen tartományának kormánya is.
„A kormányzati ROI témája roppant időszerű, sürgető és releváns kérdés Hessen tartomány számára, hiszen szeretnénk kézzelfoghatóan igazolni választóinknak az általunk nyújtott szolgáltatások értékét” – nyilatkozta Harald Lemke, Hessen tartomány belügyminisztere. „Mivel a közigazgatásnak ún. ’kemény és puha’ célokat is meg kell valósítania, ebben a szektorban nem lehet kizárólag pénzügyi szempontok alapján mérni a beruházások megtérülését. A stratégiai IT-beruházások közösségi és gazdasági értékéről jelenleg folyó politikai viták szempontjából is nagyon hasznosnak tartom a Public ROI kezdeményezést.“
A kormányzati ROI segítségével a közintézmények nagyobb hitelességre tehetnek szert az állampolgárok szemében, eredményesebben növelhetik működésük gyakorlati értékét, ösztönözhetik a helyi vállalkozások támogatását célzó, pozitív közösségi programok indítását, és nagyobb hatékonyságot érhetnek el a forrásgyűjtésben. A társadalmi és a politikai megtérülés kimutatása révén az állami szervezetek objektív teljesítménynormák szerint működhetnek, és könnyebben tudják igazolni az állampolgároknak nyújtott sokféle előnyt.
„Egyértelmű, hogy jobb módszert kell keresnünk a kormányzati átalakítási projektek hatásának mérésére”– vélekedett Tom Shirk, az SAP Global Public Services elnöke. „A pénzügyi mérőszámok továbbra is fontosak maradnak, ám emellett rengeteg egyéb tényező is hozzájárul az állami szervek által kitűzött célok megvalósításához. Vajon sikerül pontosabban és eredményesebben kielégíteni a szociális ellátás iránti igényeket? Könnyebben hozzáférnek az állampolgárok a helyi szolgáltatásokhoz? Ilyen és ehhez hasonló valós kérdésekre kell választ adniuk a közszféra szereplőinek az új technológiák alkalmazásakor. Az SAP Public ROI kezdeményezése a tényleges megtérülés azonosításához és számszerűsítéséhez kíván keretrendszert biztosítani az állami szektor vezetői számára.”