Steve Wozniak megszólalt

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Apple társalapítója, Steve Wozniak szerint az innováció már nem jelent hajtóerőt az Apple és más computer-cégek számára.

Steve Wozniak: Egyszerűen megveszik őket
© rgj
„A múltban még olyan fejlődési fokon álltunk, amikor az innováció előremozdító tényező volt a vállalatok számára. Az ilyenféle vállalatok ezért nem sokat törődtek a minőséggel. Annyi terméket adtak el, amennyit csak tudtak tekintet nélkül a minőségre” – fogalmazott a techguru a Macworld beszámolója szerint.

Az Apple-ról szólva Wozniak kijelentette, hogy ez a cég egy „majdnem” monopólium: „Az Apple igyekszik vezető társasággá válni az új technológiák területén, s ez az egyik dolog, amiben igazán jó. Ugyanakkor egy sor dolog a szoftverek tökéletesítésében nem követi azokat a szabályokat, amelyek az emberek számára nyilvánvalóak” – fejtegette arra utalva, hogy az Apple „könnyű használhatóság” filozófiája nem is olyan könnyen használható, mint kellene.

Wozniak azért gondolja, hogy a vállalatok leveszítették érdeklődésüket az újítás iránt, mert szerinte elsősorban a piacaikat akarják megóvni: „Bármelyik kicsiny innovatív céget képesek megvenni, amelyik egy fikarcnyit is veszélyezteti az érdekeiket, vagy bármit ami versenyre kényszerítheti őket. Ezért aztán a legegyszerűbb utat választva megveszik ezeket a kis társaságokat.”