Az oktatási minisztérium által megjelentetett tervezetnek még számos hiányosságga van, egyelőre csak az ambiciózus cél tűnik biztosnak. Nem lehet tudni, hogy a kormányzat által eddig támogatott, nem túl sikeres közösségi pontok, a UK Online Center-ek hogyan viszonyulnak majd az új projekthez.
Ruth Kelly oktatásügyi miniszter szerint az iskolák mindig is központi szerepet töltöttek be a közösségek életében, ezért a tanintézmények szolgáltatási körét a hagyományos kereteken túlra is ki kell terjeszteni. Az elképzelés szerint a tanároknak nem járna pluszfeladatokkal az újítás, viszont az iskoláknak együtt kell működniük a civil és a versenyszférával is. Összesen 680 millió fontra rúg a program költségvetése; első két évében a tervek szerint 250 millió áll majd rendelkezésre.