Biológiai fegyverrel az aknázómoly ellen

Az aknázómoly csak pár napig él. A szex a veszte © Berni Egyetem

Hogy a káros rovarnak még nincs kellő mélységű szakirodalma, annak az az oka, hogy az aknázómolyt csak 1984-ben fedezték föl Macedóniában. A közelben fekvő Ohridi-tóról kapta a moly tudományos nevét: Cameraria ohridella. Mire a biológusok felfigyeltek rá, már rég megkezdte diadalútját Európán keresztül: Magyarországon 1987-ben, Ausztriában 1989-ben bukkant fel először. 1993-ra elérte Bajorországot, 1998-ra a Rajna vidékét. Az ezredforduló óta már valamennyi német tartományban megtalálható, s azóta eljutott Franciaországba és Dániába is.

Az aknázómoly szívósságát jól mutatja, hogy a bebábozódott példányok a 40 fokos hőséget éppúgy elviselik, mint télen a mínusz 30 fokos hideget. Ezért még kemény fagyokat hozó telek után sem csökken érdemben a kirepülő molyok száma. Leginkább a vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) sínyli meg a molyok által lerakott peték étvágyát, ám a falánk bestiák nem vetik meg a - főleg parkokban ültetett - amerikai vadgesztenye fajokat (Aesculus californica, illetve glabra) sem. Ezek híján pedig ráfanyalodnak a juharfélékre is. Vagyis terjedésükhöz nem feltétlenül van szükség vadgesztenyére.

Az, hogy az aknázómoly miért kezdett két évtizeddel ezelőtt viharos gyorsasággal terjedni Európában, éppen olyan rejtélyes, mint a moly eredete. Eddig nem igazolódott be egyes tudósoknak az a föltevése, amely szerint az apró lepkét Észak-Amerikából vagy Kelet-Ázsiából hurcolták volna be Európába. Elképzelhető, hogy a rovar ősidők óta honos a Kelet-Balkán eldugott szurdokaiban. Ebben a térségben vészelte át mellesleg a jégkorszakot fő gazdanövénye, a vadgesztenyefa is, hogy azután - díszfaként - a XVIII. századtól kezdve elterjedjen az egész kontinensen.

Az aknázómoly lárváinak pusztítása a vadgesztenye levelén. Rágódnak rajta © Berni Egyetem

A moly által megtámadott fák nem pusztulnak ugyan el, ám leveleik már június végén barnulni, foltosodni kezdenek: a petékből kikelő hernyók ugyanis a gesztenyefa levélszövetét zabálják fel, meghagyva a levélereket. A kifejlett moly csupán egy hétig él: ezalatt egy nőstény átlagosan két tucatnyi petét rak le. Egy nyáron a molynak akár négy nemzedéke is kifejlődhet. "Munkásságuk" siralmas eredményei a nyár derekán már barna levelű, kopaszodó vadgesztenyefák, amelyek így legyengülve könnyebben esnek áldozatul egyéb betegségeknek, élősdiknek.

A terjeszkedő moly ellen európai összefogás alakult ki: számos ország kutatói a Contracom (Control of Cameraria ohridella - az aknázómoly megfékezése) program keretében keresik a lepke visszaszorításának módját. A kutatás egyik célja a molyok hozzávetőleges számának meghatározása. E célból sikerült fajspecifikus feromonnal (illatanyaggal) preparált csapdákat kifejleszteni. Ezek az anyagok a jövőben segíthetnek a moly egyedei közötti kémiai kommunikáció megzavarásában és ezáltal a hímek és nőstények egymásra találásának a megnehezítésében.

A molyok lokális megtizedelését elősegíti, ha ősszel a lehullott gesztenyeleveleket összegyűjtjük és elszállítjuk, megsemmisítjük. Igaz, ez a módszer számos fürkészdarazsat és más élősdit is elpusztít, amelyek molypetékkel táplálkoznak, tehát hasznot hajtanak az embernek. A berni egyetem kutatói nemrég olyan módszert dolgoztak ki, amely kedvező a fürkészek számára. Mint a Biological Control folyóirat friss számában írták, ősszel kis tartályokba gyűjtik a molypetékkel fertőzött lombot. A tartályok nyílásait finom gézzel fedik be, amelynek sűrű szövedékén a bábból kikelő molyok nem tudnak áthatolni. Az apró fürkészdarazsak viszont a gézhálón átjutva megkezdhetik üdvös harcukat a közeli gesztenyefákon garázdálkodó aknázómolyok ellen.