Ingyen oktatta a tanárokat a Microsoft

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Idén is sokan megfordultak a Microsoft nyári tanártovábbképzésén. A , informatikatanároknak és rendszergazdáknak szóló ingyenes programot immár kilencedik alkalommal rendezték meg.

A Microsoft Magyarország és referenciaiskolája, a Budapesti Jedlik Ányos Gimnázium, közös nyári tanártovábbképzése hagyományosan a cég oktatásban is hasznosítható újdonságait, az IT szektor és az informatika-oktatás jelenlegi helyzetére vonatkozó előrejelzéseit mutatta be. Az idei oktatáson, a Microsoft Magyarország meghívására, több mint 400 középiskolai tanár és rendszergazda vett részt, és több határon túli magyar iskola pedagógusai is képviseltették magukat.

A nagy érdeklődésre való tekintettel, a szervezők a hagyományosan három napos rendezvényt idén öt naposra tervezték, hogy azok, akik a rendszergazdák és tanárok számára tartott előadások iránt egyaránt érdeklődtek, ne maradjanak le semmiről. Az érdeklődők többek között a kétszintű érettségi tapasztalatairól, a programozás és a piacképes ismeretek oktatásának jelenlegi és jövőbeli trendjeiről, változásairól, valamint a multimédiás és a legújabb Windows alkalmazásokról hallgathattak meg előadásokat. A rendszergazdáknak tartott előadások a Tisztaszoftver Programban résztvevő munkaállomások és szerverek menedzselésének témája köré épültek.

Összesen 68 előadás hangzott el, amelyek közül a legnépszerűbbek a konkrét gyakorlati ismereteket nyújtó prezentációk – így a Tisztaszoftver szerverek telepítése és testre szabása – valamint a meghívott előadók által tartott, az iskolák mindennapjait érintő – például az informatikai érettségiről, vagy az informatikai normatíváról szóló – előadások voltak.