Neményi Miklós közölte, hogy 180 millió forintot nyertek pályázat útján Brüsszeltől. Ez az összeg a beruházás kilencven százalékát fedezi, a fennmaradó tíz százalékot saját forrásból teszik hozzá. Felújítanak és kibővítenek egy meglévő épületrészt, így két szinten, mintegy ötszáz négyzetméteres területen laboratóriumok és rendezvénytermek állnak majd a kutatás és az ismeretátadás szolgálatában.
A professzor szerint a központ lehetőséget teremt az EU vízkeret-irányelvében rögzített monitoring feladatok végzésére, koordinálására egyebek között azzal, hogy magas színvonalú laboratóriumot ad az ország különböző részeiből érkező kutatóknak, akik az ökológiai változásokat vizsgálják a Szigetközben. A kar törekvése, hogy az ott dolgozó, széleskörű nemzetközi tapasztalatokat szerzett szakemberek az eddigieknél intenzívebben kapcsolódjanak be a szigetközi kutatásokba – mondta a dékán-helyettes.
„A Szigetköz folyamatos kutatásra szorul, mert a térségben folyamatosak a változások" – mutatott rá. Szerinte arra a kérdésre is választ kell adni, hogy melyek azok az agrártermelési technológiák, amelyek a vízkészletet és az egyéb ökológiai jellemzőket nem károsítják visszafordíthatatlanul.