„A születendő gyerek túlsúlyának megakadályozását tulajdonképpen már a teherbeesés előtt meg kellene kezdeni” – hangsúlyozta Ohio szövetségi állam állami egyetemének munkatársa a Pediatrics című gyermekorvosi szakfolyóirat decemberi számában közzétett tanulmányában.
A szakemberek 3022 gyereknél és mindegyik édesanyjánál elemezték a túlsúlyosságot, az anyák esetében már a terhesség előtti időszakot is figyelembe véve. A vizsgálat eredményei szerint a gyerek későbbi túlsúlyosságára az volt a legnagyobb befolyással, milyen volt az anya testsúlya a fogamzás előtt egy-két hónappal. Kockázati tényezőnek bizonyult a dohányzás, a fekete bőrszín, vagy az anya dél-amerikai származása. Ráadásul azok a gyerekek, akik már hároméves korukban túl kövérek, olyanok maradnak öt- és hétéves korukban is – derítette ki a vizsgálat.
Kövér anya – kövér gyerek
Utolsó frissítés:
A kövér nőknek nagy valószínűséggel a gyerekük is kövér lesz: a terhességük előtt már telt asszonyok gyerekeinek a fogamzás előtt karcsú asszonyok gyerekeihez képest háromszoros az esélyük arra, hogy hétéves korukban már túlsúllyal küszködjenek – állapították meg amerikai kutatók egy kiterjedt vizsgálat során.