"A pályázatot még iskolánk néhai igazgatója, Németh István adta be, akinek már csak a halála után értesültünk róla, hogy nyertünk" - mondta, hozzátéve, a laboratóriumot róla nevezték el.
Az összesen 88 millió forint értékű projekt során, melyből 56,7 millió forint volt az uniós támogatás megépítették és berendezték a laboratóriumot, oktatási anyagokat készítettek, kiképezték az oktatókat és már megindították a 18 hónap időtartamú képzést. A projektnek része volt két olyan nemzetközi konferencia megszervezése is, mely a megújuló energiák felhasználásának népszerűsítését célozta.
"A pályázat eredményeként bekapcsolódhattunk a szoláriskolák nemzetközi hálózatába, ennek keretében élő kapcsolatot alakítottunk ki az ausztriai pinkafői és güssingi szoláriskolákkal" - mondta az igazgató.
Balogh Gabriella hozzátette, hogy tapasztalataikat tovább is adják, hiszen egy romániai, sepsiszentgyörgyi iskola hasonló laboratóriumot kíván berendezni, amihez természetesen szintén uniós támogatásra pályázik.
A Szombathelyen beindított szolártechnikai szerelő képzést - amely jelenleg felnőttképzésben, költségtérítéses formában zajlik - szeretnék akkreditáltatni és OKJ-s szakmát nyújtó képzéssé tenni.
Balogh Gabriella hangsúlyozta, a Magyarországon szolártechnikát forgalmazó cégeknek szükségük van a jó szakemberekre, ezért a végzett szerelők biztos munkahelyekre számíthatnak. Hozzátette, hogy az uniós támogatáshoz szükséges, több mint 18 millió forint önerő jelentős részét a szolártechnikai cégek adták össze.