Bár korábban a cég weboldalán az szerepelt, hogy 2007 közepén érkezik a legfrissebb hibajavító készlet a Windows jelenleg futó verziójához, ez az információ azóta eltűnt onnan, bár a honlap frissítési információi szerint utoljára 2003 augusztusában változtattak rajta.
A Microsoft szóvivője nem kommentálta az eseményeket, azonban közölte, hogy a vállalat továbbra is tervezi egy újabb javítócsomag megjelentetését. A VNUNet.com weboldalon megjelent közlemény szerint a redmondi óriás 2007 második felére készülhet csak el a frissítéssel.
A Windows időközönként, ingyenesen megjelenő javítócsomagjai egyesítik az egyes hibákat és biztonsági réseket megszüntető szoftvereket. A 2004-ben megjelent 2-es számú szervizcsomag jelentősen megerősítette a Windows biztonságát egy tűzfal installálásával és számos rendszerbeállítás felülírásával.
Az SP2 elkészítése lelassította a következő Windows verzió, a Vista fejlesztését, amelyet jelenleg 2006 vége felé terveznek piacra dobni. A Microsoft közleménye szerint szeretnék elkerülni, hogy további csúszás következzen be:
„Jelenleg a Windows Vistáé a prioritás. A Vista elkészülte után további információkkal szolgálhatunk majd a következő XP szervizcsomagról” – mondta el a szóvivő.