A Los Angeles Times riportja kitér egy NASA jelentésre, amely szerint a legalább tíz centiméter nagyságú darabok összsúlya 5500 tonna körül van. J. C. Liou a jelentés egyik társszerzője szerint a darabkák száma még akkor is növekedne az elkövetkezendő években, ha az űrutazásokat a mai nappal leállítanák. A Föld körüli pályán keringő objektumok ugyanis időnként ütköznek és darabokra törnek szét.
„A helyzet egyelőre még nem kritikus” – tette hozzá Liou. „Azonban meg kell érteni, hogy milyen kockázatokat jelent az űrszemét.
A szennyezett régió a Föld felett 880 és 1000 kilométeres magasságban kering, ami azt jelenti, hogy az Alpha Nemzetközi Űrállomásra tartó járművek nincsenek veszélyben. Az űrállomás 400 kilométer magasan kering az űrsiklók pedig maximum 600 kilométerrel emelkednek a felszín fölé. A polgári, illetve a kutatási céllal kilőtt űrjárművek, és egyéb kozmoszbéli tevékenységek számára azonban valós kockázati tényezőt jelent a hulladék, amelynek legnagyobb része megsemmisülő műholdakból, illetve korábban fellőtt rakéták darabjaiból áll. Ez utóbbiakban előfordul maradék üzemanyag és magas nyomású folyadék, amely ütközés esetén robbanást okozhat.
Egy 2004-es NASA jelentés szerint a legnagyobb „űrszemetelő” nemzet Oroszország, szorosan a nyomában az Egyesült Államokkal. Franciaország, Kína, India, Japán és az Európai Űrügynökség (ESA) állnak a további helyeken.
A tudósok idei jelentésükben kijelentették, hogy a nagyobb darabok eltávolítása különös jelentőséggel bír, ugyanis az űrkutatás és a későbbiekben beinduló, kereskedelmi alapon történő űrhajózás útjából óriási akadályokat mozdítana el.
„Jelenleg erre nincs még életképes megoldás, sem technikailag, sem gazdaságilag” – magyarázta Liou. „Remélem a jelentésünk nyomán a kutatók jobb megoldásokat fognak kidolgozni a helyzet kezelésére.”
Afféle „kötőfékekkel” le lehetne lassítani a nagyobb objektumokat, amelyek így visszazuhannának a Föld légkörébe, ahol szénné égnének. Azonban hatalmas költségekkel járna az egyes darabok befogása. Az újonnan fellőtt műholdakat már olyan műholdakkal látnák el, amelyek a küldetés lejárta után visszairányítják az eszközt az atmoszférába, ám jelenleg ez is rengeteg pénzbe kerülne. Szóba került egy olyan megoldás is, mely szerint a földfelszínre telepített lézerekkel „piszkálnák” le a műholdakat a pályájukról, azonban a szatellitek sokasága miatt nehézkes lenne a pontos célzás, s óriási mennyiségű energiára lenne szükség.
„Bár egyelőre kevés a kockázata az űrszemétnek, ezzel a környezeti kérdéssel is érdemben kell majd foglalkoznunk előbb-utóbb” – tette hozzá Liou.
„A helyzet egyelőre még nem kritikus” – tette hozzá Liou. „Azonban meg kell érteni, hogy milyen kockázatokat jelent az űrszemét.
A szennyezett régió a Föld felett 880 és 1000 kilométeres magasságban kering, ami azt jelenti, hogy az Alpha Nemzetközi Űrállomásra tartó járművek nincsenek veszélyben. Az űrállomás 400 kilométer magasan kering az űrsiklók pedig maximum 600 kilométerrel emelkednek a felszín fölé. A polgári, illetve a kutatási céllal kilőtt űrjárművek, és egyéb kozmoszbéli tevékenységek számára azonban valós kockázati tényezőt jelent a hulladék, amelynek legnagyobb része megsemmisülő műholdakból, illetve korábban fellőtt rakéták darabjaiból áll. Ez utóbbiakban előfordul maradék üzemanyag és magas nyomású folyadék, amely ütközés esetén robbanást okozhat.
Egy 2004-es NASA jelentés szerint a legnagyobb „űrszemetelő” nemzet Oroszország, szorosan a nyomában az Egyesült Államokkal. Franciaország, Kína, India, Japán és az Európai Űrügynökség (ESA) állnak a további helyeken.
A tudósok idei jelentésükben kijelentették, hogy a nagyobb darabok eltávolítása különös jelentőséggel bír, ugyanis az űrkutatás és a későbbiekben beinduló, kereskedelmi alapon történő űrhajózás útjából óriási akadályokat mozdítana el.
„Jelenleg erre nincs még életképes megoldás, sem technikailag, sem gazdaságilag” – magyarázta Liou. „Remélem a jelentésünk nyomán a kutatók jobb megoldásokat fognak kidolgozni a helyzet kezelésére.”
Afféle „kötőfékekkel” le lehetne lassítani a nagyobb objektumokat, amelyek így visszazuhannának a Föld légkörébe, ahol szénné égnének. Azonban hatalmas költségekkel járna az egyes darabok befogása. Az újonnan fellőtt műholdakat már olyan műholdakkal látnák el, amelyek a küldetés lejárta után visszairányítják az eszközt az atmoszférába, ám jelenleg ez is rengeteg pénzbe kerülne. Szóba került egy olyan megoldás is, mely szerint a földfelszínre telepített lézerekkel „piszkálnák” le a műholdakat a pályájukról, azonban a szatellitek sokasága miatt nehézkes lenne a pontos célzás, s óriási mennyiségű energiára lenne szükség.
„Bár egyelőre kevés a kockázata az űrszemétnek, ezzel a környezeti kérdéssel is érdemben kell majd foglalkoznunk előbb-utóbb” – tette hozzá Liou.