A Nílus forrásvidéke műholdról nézve. Veszélyes vizek © Google Earth |
Pénteken jutottak el ahhoz az iszapos lyukhoz, ahonnan egy nagyon vékony patakocska folydogál, hogy aztán innen 6718 kilométerre hatalmas folyamként torkolljon a Földközi-tengerbe. A folyó hossza a felfedezéssel 107 kilométerrel nőtt meg.
„A Nílusban az a legcsodálatosabb, hogy végighajózva rajta állandóan változik a táj: a nagy történelmi múltú Egyiptomot elhagyva először sivatagi, majd trópusi égövbe érkezünk, végül megcsodálhatjuk a szavannát” – magyarázta McLealy.
Az expedíció nem volt problémamentes. Először a kutatók kísérőjének szánt rendőr okozott gondot állandó akadékoskodásával, később a zuhatagos részek jelentettek erőpróbát, amikor pedig egy repülőgép vontatta gumicsónakkal haladtak előre a Murchison park zúgóin, McGrigornak eltört a lába.
Még nagyobb tragédia is történt azonban a felfedezőúton: az Isten Ellenállásának Hadserege (LRA) ugandai lázadói megtámadták a kutatókat, s a csapat egyik tagja, Steve Willis belehalt az ütközet során elszenvedett sebesülésébe.
A szomorú eset ellenére az életben maradt felfedezők jó emléket őriznek az útról, és újabb afrikai expedíciót terveznek.