A kutatónak a Science című tudományos folyóiratban leírt kísérletében a résztvevők pénzzel járulhattak hozzá egy csoportprojekthez, ahol az együttműködésből adódó magasabb nyereség révén arról győződhettek meg, hogy olyan csoportot kell választaniuk, ahol a szabályok megszegőit megbüntetik.
Összesen 84 diákot kértek meg az erfurti egyetemen, hogy a létrehozott két csoport közül valamelyikhez csatlakozzon. Az egyik csoportban a szabályszegőket megbüntethették a csoporttagok, a másikban nem. A résztvevők kétharmada előbb olyan csoportba igyekezett, ahol nem volt büntetés, és csak egyharmaduk választotta a szankciók adta lehetőséget.
Ezután felszólították a résztvevőket, hogy fizessenek pénzt egy közös projektbe, vagy pedig helyezzék el magánszámlán. A közös célra befizetett összeget aztán mintegy kétharmadával megemelték és elosztották egyenlő arányban a játékosok között. Miután a résztvevők befizették a pénzt, és megtudták, hogy a többiek mekkora összeggel járultak hozzá a közös célokhoz, a büntetési lehetőséget fenntartó csoportban a játékosok szankciókat alkalmazhattak a nem kooperáló csoporttagokkal szemben.
Az első kör után abban a csapatban, ahol nem volt meg a szankció lehetősége, az együttműködésre kész játékosok csökkentették befizetésüket, miután látták, hogy a többiek nem vesznek részt a közös akcióban. A csoportban összeomlott az együttműködés, s a játékosok csatlakoztak a másik csoporthoz, ahol megvolt a büntetés lehetősége, de a szankciók lehetőségét elfogadva követték őket azok is, akik szabályszegőnek bizonyultak.
A tanulmány következtetése az, hogy társadalmi méretekben több szankcióra lenne szükség arra, hogy az emberek egymást kölcsönösen jobban tudják ellenőrizni a közjó érdekében.
A kutatást vezető Rockenbach szerint a vizsgálat több civil kurázsi mellett érvelt, hogy az emberek ne hunyjanak szemet afelett, ha mások a közjó ellen cselekszenek, hanem lépjenek föl velük szemben.
A büntetés együttműködésre késztet
Utolsó frissítés:
A büntetés együttműködésre ösztönzi az embereket, s társadalmi méretekben több civil kurázsira, több szankcióra lenne szükség ahhoz, hogy az emberek egymást jobban tudják ellenőrizni a közjó érdekében – erre jutott Bettina Rockenbach az erfurti egyetemen egy játékelméleti kísérlet során.