Amazonasi esőerdő Peruban. Az élésködők színessége © fgcu.edu |
Stephen P. Hubbell még 2002-ben a Nature amerikai tudományos folyóiratban megjelent cikkében arról írt, hogy az esőerdők hihetetlenül sokféle fája – egy hektáron akár 300 fajta is előfordul – erősen hasonlít egymásra „demográfiai” tulajdonságaiban mint a szaporaság, halandóság, területhódítási képesség, a fény-, nedvesség- és tápanyagigényük. Márpedig a klasszikus ökológiai elméletek szerint az erőforrásokért versengő stabilan létező fajok számának nem lenne szabad meghaladnia az erőforrások számát.
A trópusi erdőkben a legádázabb harc a fényért folyik. Amikor elpusztul egy nagy fa, és rés keletkezik a fakoronák között, megindul a harc a fajok között a területért, és a többségben lévő fajnak van több esélye elfoglalni a helyet. Hosszú távon ennek elvben a ritka fajok állományának további csökkenéséhez, végső soron kihalásához kellene vezetni. A tudósok ezért azt feltételezték, hogy lennie kell valamilyen ellentétes irányban ható mechanizmusnak, egy oknak, amiért érdemes „ritkának” lenni.
Két amerikai kutató (Daniel Janzen és Joseph Connell) még a 70-es években felhívta rá a figyelmet, hogy a trópusi erdőkben minden fajnak specializálódott ellenségei vannak, zömmel mikroorganizmusok. Ezek a kifejlett fák körül nagy mennyiségben előforduló magokat és csírákat, hajtásokat pusztítják. Ha egy utód távolabbra kerül, a káros organizmusok nehezebben érik utol.
Ez utóbbi elméletet igazolták kísérletileg az oxfordi egyetem kutatói, publikációjukban rámutatva, hogy a trópusi erdők hihetetlenül sokféle faállománya ilyen módon a parazita gombáknak köszönhető – olvasható az elementy.ru című orosz tudományos hírportálon.