Filippo Aureli, Colleen M. Schaffner, Jan Verpooten, Kathryn Slater és Gabriel Ramos-Fernandez többéves kutatásáról szóló beszámolót az American Journal of Physical Anthropology című szakfolyóiratban tette közzé. A fajtársak közös erővel történő megölése viszonylag ritka az élővilágban. Inkább egyes rovartársulásokra jellemző, s a gerincesek között csak a foltos hiénák, farkasok, oroszlánok, az afrikai vadkutyák és egyes főemlősök viselkednek így. A viselkedéskutatók nagy figyelmet szentelnek a jelenségnek, mert benne látják az emberi harciasság gyökereit.
Azt tapasztalták, hogy a Punta Laguna partvidék sűrű erdeiben 20-40 fős csoportokban élő majmok hímjei – a csimpánzokhoz és a homo sapienshez hasonlóan – rendszeresen megtámadják az idegen területeket. Eddig 7 ilyen háborút jegyeztek fel. A támadások gyakorisága attól is függött, hogy hány ivarérett hím volt a csapatban. Amíg kevés volt a hím, ritkábban verekedtek, és alig háborúztak a majmok.
A támadásra induló hímek a „rangidős” vezetésével mindig a földön haladtak, valószínűleg azért, hogy észrevétlenek maradjanak, mert általában sem a hímek, sem a nőstények nem szoktak a földön járni. Teljes csendben, libasorban meneteltek, keveset pihentek és keveset ettek, igyekeztek minél kevesebb zajt csapni. Amikor idegen majmot láttak, megtámadták. A párzóképes nőstényeket általában nem bántották, csak ijesztgették, de a szoptatós anyákat már megverték. A megtámadottak hangosan kiáltoztak segítségért, s a csapattársak jöttek is, mire a támadók rendszerint elfutottak. Egy támadás három óránál nem tartott tovább.
Előfordultak szerelmi kalandok is. Egyszer például a támadó csapat főnöke tízperces kergetőzés után a bokorba vonult a másik horda egyik nőstényével, „akit” másnap a csábító vezéregyed csapatának területén, az ottani hímek lelkes társaságában láttak viszont a kutatók.
A csoporton belüli konfliktusok egyáltalán nem szelídebbek, mint a csoportok közötti harc: az egyik csoportban például közös erővel megölték az egyik fiatal hímet, tehát a pókmajmok is képesek a közös gyilkosságra.
A pókmajmoknál csak a hímek indulnak háborúba. A csimpánzoknál időnként nőstény is csatlakozik a csapathoz. A támadások a csimpánzoknál is csak ritkán végződnek halállal, eddig összesen 11 esetet jegyeztek fel szerte a világon. A törpe csimpánz, azaz a bonobo majmok viszont teljesen békések, egyáltalán nem szoktak háborúzni.
A szerzők felvetik, hogy a harciasság nem örökletes tulajdonság, hanem a hasonló szociális és környezeti feltételek váltják ki.
A főemlősök időnként legyilkolják egymást
Utolsó frissítés:
A Mexikóban honos pókmajmok csapatai közötti háborúságok azt bizonyítják, hogy a szomszédos csoportok megölését vagy elűzését célzó támadások nem csak az emberekre és közeli rokonaikra, a csimpánzokra jellemzőek, csak éppen az eddig megfigyelt hét „pókmajom háború” egyikében sem fordult elő haláleset – erre jutottak mexikói és brit antropológusok a mexikói Yucatan félszigeten.