Mauricio Delgado viselkedéskutató pszichológus, a Rutgers Egyetem (USA) munkatársa kollégáival 15 önkéntes egyetemistát beszélt rá, hogy leüljenek egy kínzóeszközzel kombinált pénznyerő gép elé. A szerencsejáték abból állt, hogy a program pénzt ajánlott nekik, majd pénzlevonással illetve áramütéssel fenyegette őket, és - hogy legyen mitől félniük - véletlenszerűen meg is kapták a büntetést. A kutatók a várakozás pillanataiban képalkotó berendezéssel figyelték a résztvevők agyműködését.
Delgado pénznyerő számítógépes játékát úgy programozták, hogy mindenkinek 59 dollár nyereményt adott, majd közölte, hogyha nincs szerencséje, nem kapja meg az egészet. Ezután színkódok ugráltak egymás után a képernyőn, és ezektől függően a gép vagy levont 6 dollárt a nyereményből, vagy sem. A színsorokat hamar meg lehetett tanulni, és sejteni lehetett, hogy most levonás következik. A résztvevőknek figyelték az agyműködését, és látszott, hogy a ilyenkor a végkifejletre várva a striatum nevű agyterület, a félelemközpont aktivizálódik.
A kísérlet második felében időnként a nem szerencsés résztvevőket pénzlevonás helyett a csuklójukra erősített elektródán keresztül enyhe áramütéssel büntette a gép. Itt is megtanulható színkódok előzték meg az áramütést, és a színkódok alapján sejthetően bekövetkező kellemetlenség esetén most is a striatum agyterület aktivizálódott.
A kutatók az agyműködés mellett a bőr vezetőképességét is mérték, ami a stressz miatti izzadástól lecsökken. Itt is hasonló változásokat tapasztaltak mindkét esetben, tehát a pénzvesztés a fizikai fájdalom veszélyéhez hasonló stresszt okoz - olvasható a The New Scientist című angol tudományos folyóirat honlapján.
Fizikai fájdalmat okoz a pénz elvesztése?
Utolsó frissítés:
A pénz elvesztésétől való félelem kísértetiesen hasonlít arra a rettegésre, amelyet a fizikai fájdalomtól érez az ember, s nem véletlen, hogy a tőzsdei alkuszok idegesek, és a kockázatos pénzügyi helyzetekben döntő személyeknél gyakoriak a pszichés rendellenességek - mutatták ki amerikai tudósok.