© sxc.hu |
Az adatgyűjtés az évtized elején, országonként kissé eltérő időpontban, 2-4 éven át zajlott, és az utolsó adatok másfél éve érkeztek be a 13 ország kutatásait összehangoló lyoni Nemzetközi Rákkutató Ügynökségbe (francia rövidítésével AIRC), az Egészségügyi Világszervezet intézményébe. Ezt a másfél évet különös vitákra pazarolták, legalábbis a kutatás koordinátora, az AIRC igazgatója, Elisabeth Cardis professzor "értelmezési nehézségekről" panaszkodott a párizsi Le Monde napilapnak.
"Megpróbáltuk tisztázni, becsúsztak-e statisztikai hibák a tanulmányokba, újra áttekintettük az elemzéseket, és igyekeztünk megállapodásra jutni, hogy értelmezhessük és megszerkeszthessük az eredményeket" - foglalta össze diplomatikusan a professzor asszony azt a nyugtalanító körülményt, hogy a kutatásban részt vevő mintegy ötven tudós három, nagyjából egyformán népes - és Cardis szerint egyformán jóhiszemű - csoportra oszlott, amelyek álláspontja nem látszik összeegyeztethetőnek. Az egyik vélemény szerint a rákos esetek emelkedése látszólagos, mert pusztán statisztikai hibának tudható be. A másik álláspont hívei úgy látják, hogy a rádióhullámok miatt tényleg emelkedett a vizsgált betegségek száma. A harmadik szárny pedig sem az egyik, sem a másik következtetést nem látja megalapozottnak. Cardis azt reméli, szeptemberre mégis olyan állapotba kerül a tanulmány, hogy tudományos folyóiratban közölhető lesz.
Ideje volna, hiszen - mint a franciaországi felmérést vezető Martine Hours mondta a L'Express című hetilapnak - minél tovább várnak, annál több lesz a rémhír. Az emberek azt hihetik, az eredmények ijesztőek, és a kutatók nyomás alá kerültek, hogy ne mondjanak semmit. Ez nem igaz - nyugtatta meg Hours az olvasókat. Az eddig nyilvánosságra hozott részletek valóban nem tűnnek aggasztónak, az országtanulmányok többsége nem mutatott ki kockázatot. De nehéz is megbízhatóan felmérni a hatást, amikor utólag kérdezik ki a mobilozási szokásaikról azokat, akikben már kifejlődött az egyáltalán gyanúba hozható néhány fajta - agyi, fül- vagy nyaki, jó- vagy rosszindulatú - daganat, és óhatatlanul arról spekulálnak, mitől lettek betegek.
Ebbe a bizonytalanságba robbant be a hír július végén: egy tekintélyes amerikai rákkutató, Ronald Herberman azt üzente kollégáinak a pittsburghi egyetemen, hogy óvatosan mobilozzanak, a gyerekektől pedig tartsák távol a készüléket. Lehet valami összefüggés a mobiltelefon és az agydaganat között, véli Herberman, egyelőre nem nyilvános kutatásokra hivatkozva: a sajátjára és az AIRC szintén publikálásra váró eredményeire. A professzor ezzel meglehetősen magányos harcosnak tűnik az Egyesült Államokban. Eddig egyetlen nagyobb tudományos kutatás sem erősítette meg a mobil és az agyrák közötti kapcsolatot - fűzte hozzá a Herberman-levél híréhez a BBC brit rádió. Az amerikai egészségügy egyik hatósága, az Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal honlapja szerint eddigi ismereteink alapján nincs kockázat, ha pedig mégis lenne, az csak nagyon csekély. Az amerikai Nemzeti Rákintézet folyóirata tavalyelőtt azzal nyugtatta meg olvasóit, hogy egy dán felmérés 420 ezer mobilozót figyelt meg egy évtizeden át, és nem bukkant kockázatra.
Skandináviából érkezett azonban az a hír is, amely kilóg a sorból. 2004-ben a jó nevű stockholmi Karolinska Intézet keltett feltűnést azzal, hogy az akusztikus neurinóma - egy jóindulatú és lassan fejlődő, ráadásul igen ritka, 1 millió emberből évente egyet megtámadó fülidegdaganat - gyakrabban fordul elő azoknál, akik legalább tíz éven át intenzíven a fülükhöz szorították a telefont. Eredményüket maguk a kutatók is fenntartással kezelték, épp az alacsony esetszám miatt, de azért is, mert a vizsgált tízéves időszakban még jócskán használták az azóta elavult analóg mobilokat, amelyek mai társaiknál jóval erősebben sugároztak. A megerősítést vagy a cáfolatot a svéd kutatók is az Interphone végeredményétől várnák.