![](https://img.hvg.hu/Img/7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c/ec9b22fb-c1fd-4d96-822f-f2e6d6d701b8.jpg)
Az Apple eljuttatta a fejlesztőkhöz az iOS készülő, 5.1-es verziójának második bétáját, így újult erővel folytatódhat a tesztelés. Sőt, a cég némi poént is vitt a dologba. Mostanában ugyanis már sportot űznek a különféle IT blogok abból, hogy a megjelenő iOS buildekbe bekerülő különféle bejegyzések alapján igyekeznek megjósolni, éppen milyen új Apple eszköz érkezik (az iPhone4,1 bejegyzés egy korábbi bétában való megjelenéséből vonták le például a 4S várható kiadását). A béta 2-ben azonban egészen extrém bejegyzéseket találni, gyakorlatilag egészen az iPad10,1 és iPhone11,3 verziókig megtalálunk minden bejegyzést, beleértve az AppleTV8,3-at is. Így viszont már meglehetősen nehéz lesz megjósolni egy új készülék érkezését… A "hamis" bejegyzéseket egyébként már a korbbi bétában is elkezdték beépíteni, de most kerültek könnyen észrevehető helyre a rendszerben.