Magas lett az áramszámla? Kiderült - a konzol az oka

Magas lett az áramszámla? Kiderült - a konzol az oka

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
techline.hu

Több mint egymilliárd dolláros áramszámla – ekkora fogyasztást generáltak a konzolok 2010-ben a Carnagie Mellon...

Több mint egymilliárd dolláros áramszámla – ekkora fogyasztást generáltak a konzolok 2010-ben a Carnagie Mellon Egyetem legutóbbi kutatása szerint. (PDF) Ez az USA áramfogyasztásának nagyjából egy százaléka. Bár ez a fogyasztás már önmagában is meglepően magas, a legérdekesebb benne az, hogy kedvenc játékgépeink ezt az óriási energiát (10,8 TWh) akkor generálták, amikor nem használta őket senki.

A konzolok ugyanis nem játék közben fogyasztanak sokat (bár akkor is, de ez érthető), hanem az úgynevezett „idle” módban, amikor nem játszunk velük, csak úgy felejtjük őket a háttérben, esetleg éppen letöltünk valamit. Ha tehát kiugróan magas volt az áramszámlánk és nem értettük miért, viszont van a családban egy Xbox, PS3 esetleg mindkettő, akkor már tudjuk az okot. A legjobb, ha kikapcsoljuk a konzolt amikor nem játszunk. Sokat spórolhatunk: a Carnegia Mellon eredménye szerint közel egymilliárd dollárt spórolhatnának az USA játékosai egy év alatt, ha mindenki megnyomná a „power off” gombot, amikor befejezi a játszadozást.

Hozzászólások