Virtuális autózás bárhol a világon

Virtuális autózás bárhol a világon

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

Eljátszott már a gondolattal, hogy milyen lehet autózni Manhattanben?

Eljátszott már a gondolattal, hogy milyen lehet autózni Manhattanben? Most kipróbálhatja, igaz, csak virtuálisan, a MiniMaps nevű, a Google Mapsen alapuló és a Facebookhoz kapcsolódó alkalmazásnak köszönhetően. A használatához be kell engednünk Facebook-fiókunkba (Allow), majd néhány másodpercet várnunk kell, hogy betöltődjön az alkalmazás. A következő lépésben adjuk meg autókázásunk helyszínét a beviteli mezőben, majd kattintsunk az OK-ra.

Próbaképpen Budapestet írtuk be, s máris a Clark Ádám téren, a 0 kilométernél találtuk magunkat, de persze választhatunk bármilyen várost, ahol virtuálisan szeretnénk autózni. A következő lépésben autót, annak színt, csíkozást, sőt tetőmintázatot (országzászlót) is választhatunk, majd a Go feliratra kattintva indulhatunk is. Autónkat a nyílbillentyűkkel irányíthatjuk, amit bizony szokni kell. Próbálják csak meg a Clark Ádám téri körforgalomban nyílbillentyűkkel irányítani az autót! Ha pedig már flottul megy minden (de főleg az autónk), akkor kezdődhet a virtuális autózás Budapesten, Párizsban, de akár Brüsszelben vagy New Yorkban is.

Hozzászólások