Az IBM ebben az évben is megrendezi immár hagyományosnak mondható 48 órás programozó bajnokságát. Bár a nagy versenyre csak novemberben kerül sor (2011. november 4-6. között a Debreceni Egyetem Informatikai Karán), a szervezők mától várják a fiatal tehetségek jelentkezését a programozói bajnokság megújult oldalán. Akárcsak a korábbi bajnokságokon, ezúttal is a hallgatóknak kell megtalálniuk a verseny regisztrációjához vezető utat. Akik megbirkóznak a feladattal, szabad belépést nyernek az oldalra, ahol eligazítást kapnak a további teendőkről. A versenyzők emellett szoftvereket, háttéranyagokat tölthetnek le vagy éppen chatelhetnek a tavalyi bajnokság első helyezettjeivel.
A versenyszabályzat természetéből fakadóan a novemberi döntő nagy feladata nem nyilvános, annyi azonban tudható, hogy idén is valós, hétköznapi problémára kell majd megoldást találniuk a programozóknak. A tavalyi bajnokság résztvevői a Családvár Alapítvány számára fejlesztettek programot: a versenyzők feladata egy olyan online alkalmazás megalkotása volt, amellyel az anyatejet kereső és kínáló kismamák egyszerűen és gyorsan találhatnak egymásra. A zsűri tehát nem fejlesztési ötleteket, hanem szinte azonnal bevethető, valódi használatra kész alkalmazásokat várt – és ez így lesz idén is.
A versenyre szeptember 5. és október 7. között várják a csapatok nevezését, a novemberi megmérettetésen az első 20 regisztráló indulhat. Az első három helyezett csapat tagjai egy-egy Lenovo notebookot nyernek, és lesznek, akik a salzburgi Eisarena lelátójáról szurkolhatnak majd a Red Bull Salzburg jéghokisainak. Persze nem csak a nyeremények miatt érdemes mindent beleadni, a legügyesebb programozók most is számíthatnak arra, hogy a szervezők vagy a támogatók állásajánlattal, trainee-program lehetőséggel keresik meg őket.