A Twitter rengeteg felhasználóval rendelkezik és mindenki ismeri – ez szép dolog, de nem lehet érte kenyeret venni a boltban. A csiripelő hálózat már évek óta próbálkozik azzal,hogy valahogy pénzt csiholjon több, mint 140 millió felhasználójából, most éppen rövid, szöveges reklámokkal próbálkoznak.
Félteni azért nem kell őket, nem halnak éhen – sőt, pénteken kiadták két éves előrejelzésüket, mely szerint a 2014-es üzleti évre már egymilliárd dolláros bevétellel terveznek (hirdetésekből). Az elemzők nem teljesen értenek egyet, bár ők is növekedést jósolnak – csak éppen nem ekkorát. A Bloomberg szerint a Twitter kb. félmilliárdos bevételt tud majd relaizálni a reklámokból.