Az Apple iCloud szolgáltatásának egyik része a Photo Stream, amelynek köszönhetően például az iPhone-nal készült fotókat nem kell többé szinkronizálgatnunk, hiszen azok automatikusan bekerülnek a "felhőbe", és elérhetők lesznek minden olyan iOS eszközünkön és számítgépünkön, amelyen bejelentkeztünk az iCloudba. Természetesen a dolog fordítva is működik, így a számítógépről, vagy mondjuk az iPadről is másolhatunk fotókat a Photo Streambe, amelyek aztán azonnal elérhetők lesznek a többi eszközünkön. Mindez remekül működik a gyakorlatban is. Mi például az iPhone-on és iPaden készült fotókat és képernyőképeket (mindent, ami az iOS alatti Photo alkalmazásba bekerül) azonnal elérjük Macen az Aperture képszerkesztőben, s az elmúlt napok, hetek alapján nyugodtan ki merjük jelenteni, hogy ez bizony kényelmesebbé teszi az ember mindennapjait.
Egy kérdés azért nyitott maradt: miként lehet törölni a fotókat a felhőből? A törlés opció ugyanis sem iOS alatt, sem mondjuk az Aperture-ból nem elérhető a Photo Stream esetén. A szerveren 30 napig maradnak meg a képek (maximum 1000 darab lehet egyszerre a fiókunkban), vagyis egy idő után automatikusan eltűnnek a felhőből. Ám ha nekünk erre valamiért azonnal lenne szükségünk (sajnos csak a teljes képtár "likvidálására", nem egyenkénti törlésre), arra is van megoldás.
Fontos! Mielőtt elintéznénk az online gyűjteményt, győződjünk meg róla, hogy a számunkra fontos képek megvannak valamelyik eszközünkön offline is (az Aperture esetében például megoldható, hogy automatikusan letöltsön mindent a Macre és hónapokra bontva tárolja a képeket projectekben)!
Tehát a tennivalóink: Először is kapcsoljuk ki a Photo Stream szolgáltatást minden eszközünkön (beleértve az asztali gépet és a notebookot is). Ekkor töröljük a Photo Streamből letöltött fotókat az adott eszközről (iOS 5 esetében a Photo alkalmazás Photo Stream gyűjteményéből). Ha csak az egyik eszközön is kihagyjuk ezt a lépést, később hiába töröljük a szerver tartalmát, az adott eszköz automatikusan vissza fogja oda tölteni a képeket.
Ezután lépjünk be az icloud.com oldalon a saját iCloud fiókunkba. Kattintsunk a nevünkre a felület jobb felső részén, majd itt válasszuk az Advanced opciót. Jelenleg az egyetlen gomb, ami ekkor megjelenik, a Reset Photo Stream feliratot viseli. Miután jól átgondoltuk, hogy valóban erre van-e szükségünk, kattintsunk rá. Ekkor kapunk egy megerősítést kérő üzenetet, így még egyszer elgondolkodhatunk… De ha ekkor is rábólintunk a dologra, minden kép eltűnik az iCloud fiókunk Photo Stream gyűjteményéből.