szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Tudta, hogy a divatszakmában dolgozók 83 százalékának volt már munkahelyi románca? De a logisztikai szektorban dolgozók több mint kétharmadának is volt legalább egyszer intim kapcsolata valamelyik kollégájával. Ha ön szerint lehet házinyúlra lőni, akkor mutatjuk, hol érdemes elhelyezkednie.

Függetlenül attól, ki mit gondol a munkahelyi románcról, vannak szektorok, ahol ez az átlagnál jóval gyakrabban fordul elő, legalábbis egy amerikai felmérés szerint. A legnagyobb esély erre a divatszakmában van, ahol az ott dolgozók több mint 83 százalékának volt már munkahelyi kapcsolata, a második helyen pedig a politika van 80 százalékos aránnyal. Ezen azért sem kell csodálkozni, mert sokan azzal indokolják azt, hogy a kollégák közül választanak társat, mert úgy érzik, egy „kívülálló” nem értené meg őket, vele nem tudnák megosztani, igazán mi is történik velük a munkahelyen.

askmen.com

Az viszont már érdekes, hogy a szállítmányozási és logisztikai szektor áll a harmadik helyen, ahol a dolgozók kétharmadát fűzte legalább egyszer gyöngéd száll valamelyik kollégájához. Őket követik az építőiparban és bankszektorban dolgozók. A tizenötös lista utolsó helyén a kiskereskedelem áll, ahol szintén magas, több mint 65 százalék azok aránya, akik már lőttek egyszer házinyúlra.

Egy korábbi felmérés szerint a nők 56, a férfiak 55 százalékának volt már része irodai románcban. Ezen belül a férfiak 19, a nők 12 százalékának ez csak egy egyéjszakás kaland volt, ezzel szemben a nők 17, a férfiak 11 százalékának kezdődött már hosszú távú kapcsolata az irodában. Ami pedig a főnök-beosztott viszonyt illeti, a női beosztottak 20 százaléka, a férfiak csupán 9 százaléka kavart a főnökével, ám a férfi vezetők 25 százaléka kezdett már ki a beosztottjával, míg a nőknél ez az arány csak 10 százalék.

Mivel a munkahelyi kapcsolatok komoly rizikót is jelentenek, a cégek egy része – az Egyesült Államokban több mind harmada – próbálja szabályozni (tiltani vagy korlátozni) a munkatársak közötti szerelmet.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

6-0-ra kikapott Kanadától a magyar jégkorong-válogatott

6-0-ra kikapott Kanadától a magyar jégkorong-válogatott

Kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG

Kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG

Konklávé: szerdán este hét óra előtt nem száll fel az első füst

Konklávé: szerdán este hét óra előtt nem száll fel az első füst

Nem akarnak részeg embereket szállítani, két napig sztrájkolnának az athéni taxisok

Nem akarnak részeg embereket szállítani, két napig sztrájkolnának az athéni taxisok