szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kis- és középvállalkozások csaknem kétharmada nem tervezi, hogy a következő egy évben bármilyen béren kívüli juttatást adjon a dolgozóinak.

A K&H kkv-bizalmi indexe szerint, a kkv-k 37 százaléka kalkulál a béren kívüli juttatások valamelyik formájával ez pedig tizenkétéves mélypontot jelent.

A cégek leginkább Erzsébet-utalványt adnak a dolgozóknak, a második legnépszerűbb béren kívüli juttatás pedig a munkába járás költségeinek térítése áll, de mindkét elem népszerűsége jelentősen visszaesett, 25-ről 18 százalékra, illetve 18-ról 10 százalékra.

Ugyanakkor a harmadik helyen a pénzbeli jutalom van, ami összefügg a jövő évi adóváltozásokkal, amelyek szerint évi százezer forintot lehet majd nyújtani a munkavállalónak kedvező adóteherrel, miközben az Erzsébet-utalvány és a közlekedési hozzájárulás kikerül a béren kívüli juttatások köréből.

A közlekedési költségtérítés népszerűsége gyakorlatilag nyolc éve folyamatosan csökken, 2017-től ráadásul a helyi utazási bérlet - az Erzsébet-utalványhoz hasonlóan - az egyes meghatározott juttatások körébe kerül, ami 49,98 százalékos közterhet jelent. Az üzemanyag-támogatás azonban továbbra is béren kívüli juttatás marad, mértéke jövőre 9-ről 15 forintra emelkedik kilométerenként - emelték ki.

A jelentés szerint a különböző méretű cégek általában nagyon eltérő arányban alkalmaznak cafeteriát, most azonban viszonylag egységes képet mutat a szektor. A mikrovállalkozások harmada, a kis- és középvállalkozások 40 százaléka kalkulál béren kívüli juttatással.

Szektorok szerinti bontásban csak az ipari, építőipari cégek számolnak az átlagnál magasabb arányban, 45 százalékban cafeteriával.

Facebook-posztokból tudták meg az osztrák hatóságok, hogy a határ mellett temetjük a fertőzött teheneket

Facebook-posztokból tudták meg az osztrák hatóságok, hogy a határ mellett temetjük a fertőzött teheneket

Egy orosz katonai helikopter megsértette Lengyelország légterét

Egy orosz katonai helikopter megsértette Lengyelország légterét

Ismét tüzet nyitottak egymásra indiai és pakisztáni katonák

Ismét tüzet nyitottak egymásra indiai és pakisztáni katonák

Elege van a kishitűségből? Szívja fel magát néhány egyszerű trükkel

Elege van a kishitűségből? Szívja fel magát néhány egyszerű trükkel