szerző:
hvg.hu/ élelmiszer online
Tetszett a cikk?

Romlik a fiatalok foglalkoztatottsága, ennek köszönhetően csak idén fél millióval, vagyis 71 millióra emelkedik globálisan munkanélküli fiatalok száma. Az Európai Unió 28 tagállamában a 25 éven aluliak 13 százaléka tartozik a "relatív szegénységtől fenyegetett" kategóriába.

Bár három éven keresztül javuló tendencia volt látható, idén ismét romlik a fiatalok foglalkoztatottsága a világban – legalább is ez derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves jelentéséből.  

Idén tizenhárom éves mélypontra - 4,2 százalékra - lassul a gazdasági növekedés a fejlődő országokban, nagyban ennek köszönhető, hogy ebben az évben mintegy félmillióval emelkedik a fiatal munkanélküliek száma és így év végére eléri a 71 milliót.

Pedig az utóbbi három évben összesen 3 millióval csökkent azon fiatalok száma, akik munkanélküliek voltak.

Így most globális szinten, a 15 és 29 év közöttiek,1 százaléka nem dolgozik.  

A fiatal munkanélküliek aránya a fejlett országokban a legmagasabb, 2016-ban várhatóan 14,5 százalék (9,8 millió fő), és 2017 végére is csak minimálisan csökken, előreláthatólag 14,3 százalékra.

A feltörekvő országokban az előrejelzés szerint idén - a 8 millió főt közelítve - 200 ezerrel nő az állástalan fiatalok száma, ezzel változatlanul 9,5 százalék körül alakul a munkanélküliségi ráta.

Ami különösen megdöbbentő, hogy az  ILO szerint egyre több az úgynevezett "NEET státusú" fiatal, vagyis az olyan, 15 és 29 év közötti, aki nem vesz részt semmilyen iskolai rendszerű vagy azon kívüli képzésben. Az ENSZ-szerv 28 országra kiterjedő felmérése szerint minden negyedik fiatal ide sorolható.

A munkanélküliségi statisztikában nem jelenik meg, de komoly gond a szegénység a dolgozó fiatalok körében: az ILO becslése szerint a feltörekvő országokban 156 millió - dolgozó - fiatal jövedelme nem érte el a 3 dollárt. Ez 38 százalékos arány, miközben a dolgozó felnőttek 26 százaléka él szegénységben.

A fejlett országokban a relatív szegénység kategóriájába sorolják azokat, akiknek ugyan van munkájuk, de jövedelmük nem éri el az országos mediánjövedelem 60 százalékát. Az Európai Unió 28 tagállamában a 25 éven aluliak 13 százaléka tartozott a "relatív szegénységtől fenyegetett" kategóriába, miközben a 25-54 éves korosztálynak kevesebb mint a 10 százaléka.   

Érdekesség, hogy miközben Kelet-Európában az idén várhatóan 16,6 százalékra csökken a munkanélküliség a fiatalok körében, Nyugat-Európában eléri a 20 százalékot. Igaz, ezt az adatot lefelé húzzák azok a dél-európai országok - Olaszország, Portugália, Spanyolország -, ahol nagyon sok a fiatal állástalan. Az EU-28-ak átlaga az idei 19,2 százalékról jövőre 18,2 százalékra csökken az ILO jelentése szerint.

Koronavírusos volt George Floyd

Koronavírusos volt George Floyd

„A románok követelték az esküt. Bennem ágaskodott a magyarságom, megtagadtam”

„A románok követelték az esküt. Bennem ágaskodott a magyarságom, megtagadtam”

Népszava: A járvány miatt sok daganatos beteg nem jutott diagnózishoz

Népszava: A járvány miatt sok daganatos beteg nem jutott diagnózishoz