Budai Gyula kormánybiztos kilenc hónappal az esemény után méltatlankodva újságolja a Magyar Nemzetnek és a Hír tv-nek, hogy tavaly májusban Eleni Tsakopoulos Kounalakis tavaly májusban „informális beszélgetésre” hívta meg, és itt a Sukoró-ügyről „faggatta”. Budai Gyula így vélekedik: „a velem folytatott beszélgetés teljes mértékben illeszkedik abba az információgyűjtésbe, ami az előző kormány tagjai ellen indult eljárások tekintetében információgyűjtésnek hívható”.
Budai Gyula kormánybiztos ráhibázott az igazságra. Mégpedig a tekintetben, hogy az információgyűjtés valóban információgyűjtésnek hívható. A diplomaták ugyanis információt szoktak gyűjteni arról az országról, ahol állomásoznak. Erről a sokkoló tényről a Magyar Nemzet olvasóközönségnek minimum a Wikileaks-ügyből már értesülnie kellett. Ott ugyanis a botrány legfőbb összetevője az volt, hogy Julian Assange, Amerika-ellenes hevületében, életveszélynek (eufémizmus) tette ki azokat az ellenzékieket, akik zsarnoki rendszerek országaiban állomásozó amerikai diplomaták forrásai voltak. Demokráciákban a tájékozódás fő forrása természetesen a média, de olyan országokban, ahol nincs szólásszabadság, más csatornákat is kell keresni.
Eleni Tsakopoulos azonban nem a médiából akart tájékozódni (nem értem, mi kifogása van ez ellen Budai Gyulának, hiszen olyan kormányzatot képvisel, amelyik szerint a média testületileg egy ganyé), de nem is az ellenzéktől (dettó), hanem a kormány emberétől. Az is baj. A kilenc hónapos fáziskésés oka pedig az, hogy „nem gondolták volna, hogy ilyen jelentőségű ügy kerekedik majd belőle”. Hogy milyen ügy? A válaszhoz a Magyar Nemzet cikkére mutató link juttat a legközelebb: a Magyar Nemzet megtudta, hogy Kounalakis nagykövet az ügyészségnél is tájékozódni merészelt. Az ügy tehát az lenne, hogy a Magyar Nemzet előző nap talált egy ügyet.
Persze ne legyünk naivak, az ügy tulajdonképpen az a nagy összeesküvés, amit a Magyar Nemzet leplezett le még egy nappal korábban, meg nem nevezett brüsszeli forrásokra hivatkozva. Eszerint az Unió a pénzügyi segítségnyújtás feltételéül „legalább” azt a feltételt szabja, hogy a nemzet hagyja szabadon garázdálkodni ama két idegen fajt, amely a magyarság fennmaradását a zsidókon (alias IMF) kívül leginkább veszélyezteti: nevezetesen a buzikat és a gyurcsányokat. Másnapra kiderült, hogy ez nincs így, sőt tulajdonképpen nincsenek is feltételek, az Európai Bizottság még nem ért a vizsgálódása végére, az egész tiszta félreértés, de persze az Ügy ettől még nem aludhat el. A vonalat mindenképp ki kellett egészíteni a washingtoni Külügyminisztériummal.
Budai Gyula most elárulta, hogy tavaly májusban megleckéztette a tudatlan nagykövetet: „Magyarország jogállam, és az ügyben nem a kormánybiztosság, hanem a nyomozó hatóságok járnak el a hatályos jogszabályoknak megfelelően”. A nagykövet talán azt nem értette, hogy ha Magyarországon joguralom van, és a nyomozó hatóságok a hatályos jogszabályoknak megfelelően járnak el, akkor mi szükség van külön feljelentésügyi kormánybiztosra. Mit csinál egy ilyen kormánybiztos? Talán erről próbált információt gyűjteni, de mint látható, Budai „Leonidász” Gyula visszaverte a támadást.
A nagykövet asszony – a rá jellemző rendkívüli türelemmel és empátiával – nyilván nem sebezte meg Budai Gyula önérzetét azzal, hogy fölvilágosítsa: az ő hazájában és még sok más helyen Magyarországon kívül a feljelentési kormánybiztost ügyésznek hívják, az igazságügy-minisztert pedig legfőbb ügyésznek. És a joguralomnak az a tesztje, hogy az erre hivatott kormány bűnüldözői minden lehetséges ügyben üldözik a bűnt, a kormány külön rásegítése nélkül. Illetve egy olyan nemügyész rásegítése nélkül, aki célzottan az ellenzék leleplezésére specializálódik. Továbbá olyan országból jön, ahol az igazságügy-miniszter/főügyész és helyettese inkább lemond, csak ne kelljen részt vennie – nem, nem az ellenzék, hanem az őt kinevező elnök disznóságainak eltussolásában.
Valamint olyan országból, amely nem áll az összeomlás szélén. Többek között azért, mert nem tartják a világ legtermészetesebb dolgának, hogy bármelyik harmadvonalbeli tudatlan kilenc hónap késéssel utánaköpjön a legfontosabb szövetséges nagykövetének.
*
Más.
Van, amikor már egyértelműen kínos beállni a kórusba. Szintén tegnap jelent meg az alábbi helyreigazítás a Heti Válasz honlapján:
"A 2012. január 9-én honlapunkon „Félrefordította az ATV a nagykövet szavait” címmel közzétett MTI-hírben valótlanul híreszteltük azt, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége helyreigazítást kért az ATV-től, mert félrefordították Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet szavait.
Ezzel szemben a valóság az, hogy a nagykövetség nem kért helyreigazítást az ATV-től és az ATV nem fordította félre a nagykövet asszony szavait.
A téves tájékoztatásért elnézést kérünk".