Na, tehát, ha már ifj. Lomnici is megszólalt a Kádár alatt született Lex IMF 9. cikkelye ügyében, és még ki se takarták (a törvényhely webhivatkozása pedig színárnyalatokban bővelkedő antikolonialista kommentárok társaságában cirkulál, lánclevél gyanánt a világhálón): ’82-ben az IMF (mint nyugati „imperialista” szervezet) egy, az ellenséges katonai tömbhöz tartozó, a nyugati pluralista piacgazdasággal szemben álló, pártállami berendezkedésű országba jött hozzánk pénzt adni, ha szükséges, hitelt nyújtani. Oda, hol ráadásul szovjet hadosztályok állomásoztak, folyt a hidegháború, az afganisztáni invázió, az űrverseny, a csillagháborús készülődés, s ekkor még Brezsnyev, majd Andropov, nem pedig Gorbacsov volt hatalmon. A korabeli magyar titkosszolgálatnak pedig alapfeladata volt „rádolgozni” minden prominens nyugati látogatóra. (A testvéri KGB-ről nem is beszélve.) Természetes hát, hogy magának, mint nemzetközi szervezetnek ugyanolyan mentességet, menlevelet követelt, mint a diplomatáknak. Hogy ne lehessen őket zaklatni, zsarolni, stb. S be akarta biztosítani az ide kihelyezett pénze megtérülését.
Alig néhány hónappal az IMF-csatlakozásunk előtt vezette be Lengyelországban a Jaruzelski irányította szocialista junta a szükségállapotot. (Az IMF nem magánbank, nem magánbefektetők pénzét kockáztatja, hanem a tagországok adófizetőinek közterheiből összehozott alapjait.) Az érintett országok és az ENSZ által elismert nemzetközi szervezetek egyébként mindenütt élveznek valamilyenfajta védettséget, immunitást, ha nem is feltétlenül olyat, mint a diplomaták. Biztos van olyan is ebben a paragrafusban, ami elavult. De momentán nem túl nyerő légkör ez a felülvizsgálatához. A nyugdíjvagyon-einstand és a különadók óta pedig szerintem minden befektető és hitelező örömmel fogadna effajta védettséget.
Egyébként tetszettek már szoftver-licencszerződést vagy még inkább: biztosítási jogviszonyt létesítő iratot nézegetni? Azok kizáró okokban, mentesülésekben csuklóból lepipálják a Hárombetűs Intézményt. Pl. ha sakálrészegen, orális szex közben fának rohansz, nem tejelnek, ilyen rohadék plutokraták ezek. Hát igen. Az Echo TV betelefonálós műfajának állócsillaga, a Fidesz-nyugdíjas az ilyen cikkek elolvasása után vért pökve, szikrát rezonálva, magas fekvésű hangtartományban kéri ki magának, hogy ezek mindenért beszólnak, mindenbe beleugatnak, mi meg semmit nem tehetünk ellenük. S ugyanez a kedves idős hölgy havonta legalább háromszor, a legváratlanabb pillanatokban ellenőrzi a másik ingatlanát bérbe vevő egyetemista csajokat, nem-e kefélnek vagy hánynak az ő csillogó lakásában, illetve hogy még mindig úgy fénylik-e, mint a Salamon töke. Ugyanis, miután bontotta a vonalat, a Rajongástól Hevült Honleány villámsebességgel alakul Könyörtelen Tulajdonossá. Csak hát a magunkéban ugyebár a gerendát se, kezitcsókolom.