A Financial Times összeállította Európa pénzügyminisztereinek 2011-es ranglistáját, amin Matolcsy György harmadik, alulról. Nála csak az olasz és a görög pénzügyminiszter rosszabb. Ők viszont már belebuktak a válságba. A cikk egyébként külön említést sem tesz Matolcsyról. A pontozás egyik komponense a közös európai politikára gyakorolt hatás. Nos, mint tudjuk, Európában még nem ismerik azokat a könyveket, amikből a magyar kormány írja a gazdaságpolitikát (mert hiszen azokat még meg sem írták), így igazán nem kell emiatt az eredmény miatt szomorkodnunk. Majd utolérnek minket, és akkor a lepontozást felpontozás fogja követni.
Matolcsy nem először kerül az alsóházba, de Oszkó Pétert is ide sorolták be annak idején. Navracsics Tibor, aki akkor még az azóta részben minisztériumi halljakenddé avanzsált tehetséges jobber fiatalokat tömörítő Jobbklikkre írogatott, azt írta akkor, hogy "nyilvánvalóan ők úgyis azt fogják mondani, hogy az előző - közelebbről meg nem nevezett - kormány miatt ilyen alacsony a hitelességi mutatója. De hát mégiscsak eltelt már több mint hét hónap. Ennek ellenére még úgy sem regisztrálható változás a hitelesség kérdésében, hogy a Financial Times - számomra megható naivitásról bizonyságot téve - elhitte a szakértői kormányról szóló szöveget és Oszkót ennek tagjaként mutatja be. Az eredmény rossz, a hitelesség tekintetében továbbra is a legrosszabbak vagyunk. De szakmaiság tekintetében sem teljesít sokkal jobban Oszkó Péter. Kullogunk Európa után." Vajon most mit mondana?