Nem állítanánk, hogy a Médiahatóságnál biztos mindenki lopja a napot, valóságshow-kban elhangzott trágárságokat excel-táblázatokba rendezni, és más médiafigyelési, elemzési és szabályozási feladatokat végezni alapvetően nem az ördögtől való dolog. De az indulási körülményeivel már eleve negatív hírnévvel induló NMHH-nál legalább annyi előrelátás lehetett volna, hogy kicsit nagyobb mértékletességet tanúsítanak az év végi jutalmak osztogatása közben.
Az Index számításai szerint egy átlag NMHH-dolgozóra ugyanis 1,17 millió forint jutalom fog jutni idén év végén, az alapján, hogy a körülbelül 480 fős hatóságnál idén 561 millió forintot, átlagosan két és fél havi fizetést terveznek kiosztani jutalomként.
Az etikus médián őrködő hatóságtól ez finoman szólva sem etikus lépés. Pláne nem akkor, amikor a nemmegszorító hipersikeres gazdaságpolitika épp most tervezi ész nélkül megkurtítani például a közgyűjteményi dolgozók bérkeretét, ami a fenntarthatalanság veszélyével fenyeget múzeumokat és hasoló intézményeket.
Az meg pláne nem menti az NMHH-t, hogy indoklásuk szerint ez az összeg kevesebb, mint az eddigi 800 millió körüli jutalomkeret, és ennyi kell az intézményi függetlenség és a minőségi szakembergárda fenntartásához. Mi van? Ezt mondják a szemébe egy másik állami szférában dolgozónak, akinek az intézményében már nem csak a bónuszkereteket számolták fel rég, hanem neki kell végeznie a bérszint fenttartása érdekében kirúgott segédszemélyzet munkáját is, az ő szakemberi fizetésének mértékéről nem is beszélve.
Ráadásul, ha nem az átlagot nézzük, hanem úgy súlyozunk elméletben, hogy a sima NMHH-talpasok csak egy szolidabb jutalmat kapnak, viszont a fejesek pedig kemény milliókat visznek haza, akkor pláne büdös ez az egész. Abba a nyilvánvalóan populista gondolatba meg bele se merünk mélyebben gondolni, hogy ez esetleg a Hagyó-modell szerinti hűségpénz, ami azért ekkora, hogy a pártkasszába legyen mit visszacsorgatni.