Nem igaz, hogy elévülnek a tevékenységek, Sok hírszerzőről ugyan gyanították, hogy valójában mi a tevékenysége, de bizonyíték hiányában nem tudtak velük mit kezdeni. Ha most lelepleződnek, mivel egy ügynöknek széleskörű kapcsolatrendszere van, másokat is magukkal ránthatnak, ebben a szakmában nem ismerik az elévülést. Azon lehet vitatkozni, hogy annak idején a Varsói Szerződés érdekében, tehát jelenlegi NATO szövetségeseink ellen irányult tevékenységük, de itt figyelembe kell venni, hogy a szolgálatok tagjai ezt mint szakmát fogták fel. Nem mondom, a szolgálatok követtek el hibákat, azokat ki kell vizsgálni, de a létüket nem szabad veszélyeztetni.
Manapság a terrorizmus, a szervezett bűnözés elleni harcban a magyar titkosszolgálatok is kiveszik részüket, kár lenne meggyengíteni őket, illetve halálos csapást mérni rájuk. Azt is figyelembe kell venni, hogy még a szövetségesek között is lehetnek titkok, eltérő érdekek. Magyarország titkosszolgálata is az ország biztonságának érdekeit tartja elsősorban szem előtt. Ezt nem lenne szabad veszélyeztetni. A keletnémet Stasiról valóban sok mindent nyilvánosságra hoztak, de nem szabad elfelejteni, az NDK, mint állam meg is szűnt. De a német titkosszolgálat azért ott is visszatartotta a fontosnak ítélt dokumentumokat.
Véleményem szerint a III/III szolgálat iratainak nyilvánosságra hozatal politikai döntés, amit el lehet fogadni. De a titkosszolgálat egyéb területei maradjanak titkosak —Angliában egészen a nyolcvanas évekig még azt sem ismerték el, hogy létezik hírszerzési apparátus, csak az elhárítást voltak hajlandók hivatalosan is megerősíteni.