Állami zeneforradalmárok

Lesznek tehát jólmenő vidéki kluboázisok a kilátástalan helyzetű, ámde tehetséges falusi fiatalság kitörésének elősegítésére, állami exportiroda a végre-kitörők országhatárokon túlmutató befuttatására, több magyar zene a rádiókban, rocktörténeti kiállítások, legális utcai zenélés és bilibe lógó kezek. Mindez tisztán állami pénzből, nem pedig a magánmecenatúra ösztönzésével, például nagyszabású adókedvezmények révén.

© hvg.hu

A program próbálja meghatározni a könnyűzenét: pop, rock, dzsessz és világzene, amelyek a programkészítők szerint sok fiatalnak az egyetlen kapcsolatot jelentik a kultúrával. Aztán, ahogy a háromsoros helyzetértékelésből kiderül, manapság a szórakozóhelyeken kommersz és gépzene szól. A legfontosabb célokat említve pedig kiderül, hogy gagyit és kommerszt nem akarnak támogatni (még jó), de a vidékieket és a kis amatőr zenekarokat annál inkább.

A „hivatalos, állami” könnyűzenei stílusok felsorolásából és a „gépzenének” a kommersz melletti említéséből kiderül, hogy a programalkotók küldetéstudata is csak addig érhetett, amíg az ifjúságuk. A felsorolásból egész egyszerűen kihagyták az utóbbi évtizedek kétségkívül legnagyobb hatású zenéjét, a kis híján és kis túlzással forradalmat kirobbantó elektronikus zenét. Vagy arról lenne szó, hogy az állami zeneforradalmárok az emberiség legősibb hangzatában (ütemközpontúságával a törzsi dobolásban) gyökerező, a zeneszerzést magát totálisan demokratizáló technoforradalom eredményét, a „gépzenét” kiirtandó gagyinak tartják?

Nem akarunk rosszhiszeműek lenni, de rosszat sejtünk: igen, gagyinak tartják. Pedig a majd' minden nép őstörténetében megtalálható dob mellett az ősmagyarok kedves hangszere a doromb volt, mely hangszer minden technotörténetben mint a ritmusalapú elektronika egyik előképe szerepel. Pedig Magyarországon ma minden kétséget kizáróan a technoid zenék (nevezzük mostantól az egyszerűség kedvéért így; milliónyi elágazásával, számtalan más zenei irányzattal való fúziójával együtt nem lenne tökéletes definíció a „techno”) jelentik a leginnovatívabb és legnépszerűbb zenei irányzatot.

© hvg.hu

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) illetékesei elképednének, hogy mennyien próbálnak zenét fabrikálni a számítógépükön, s hogy ebből mennyien csinálják világszínvonalon, mennyien játszanak rendszeresen elektronikus zenei partykon, s – láss csodát! – mennyien ismertek és-vagy elismertek külföldön.

A program tálalásában (lásd a miniszterelnök a Magyar Narancs Szüret című hülyeségrovatába illő szövegét: „Gyerünk lázadni!”), sőt a konkrét intézkedésekben is az „élőzene” (feltesszük, akusztikus hangszeresre gondoltak, mely kategóriába a fent említett hangszerekkel előadott, elektronikus, úgynevezett „liveact” nem fér bele – persze lehet, hogy mi vagyunk megint rosszhiszeműek) mint valami abszolút érték jelenik meg. Ami ne kerteljünk, igazán anakronisztikus sznobizmus.

A minisztériumban arról sem nagyon lehet tudomás, hogy a magyar elektronikus zenei színtér ma már világszerte az egyik legjelentősebbnek számít. Hogy a külföldi technoid sztárok egymással is versengve járnak Magyarországra, ismerve a hazai közönség elszántságát. Hogy némely technoid előadónk nagyságrendekkel nagyobb sikereket ért már el külföldön, mint magyar zenekar valaha is fog (Marcel, Yonderboi, Palotai Zsolt, Chi Recordings stb.).

Az elektronikus zene nagyvonalú kihagyása a programból persze csupán egy szempont, s feltehetően nem is a legfontosabb. Ahogy mondják, az a legfontosabb, hogy gesztusával a kormányzat végre elismerte a könnyűzenét a kultúra részének.

Az elektronikus zenészek pedig majd megpróbálják eladni magukat mint pop- vagy világzenészek (merthogy ők esetleg ezekbe a kategóriákba skatulyázhatók be, de némelyik belassult változata akár a dzsesszbe is). Persze azok a nagyon is színvonalas klubok, melyekben az elsőszámú hangszer a lemezjátszó, ebből most kimaradnak. És kimaradnak az amatőr zenekarok is, hiszen az előirányzott két-háromszázmilliót kluboknak szánják, az amatőr zenekarok pályázatának teljes indulási keretösszege pedig – írd és mond:huszonnhatmillió forint.

Zubor Tamás

(A szerző egy vezető magyar elektronikus zenei szájt szerkesztője.)