Gyurcsány és Orbán: két balkezes csatája

Bizonyosak lehetünk benne, hogy mindkét fan-club győztesként ünnepli

Jó meccs volt

 kedvencét, és nem ok nélkül. Gyurcsány is, Orbán is fontos találatokat vitt be megnövelve saját politikai táboron belüli mozgásterét, sikerélményt adva híveiknek.

A hetet még Gyurcsány kezdte vesztett helyzetben. Az elnökválasztási fiaskó következményei már megjelentek a közvélemény-kutatások eredményeiben, a baloldali szavazók elbizonytalanodtak, a Fidesz némileg növelte előnyét. Ha most lennének a választások, a Fidesz meggyőző fölénnyel nyerne. (Persze jövőre lesznek.) Ráadásul az elnökválasztás ügyében Orbán keresztül tudta vinni akaratát, Gyurcsány pedig alul maradt. Orbánék híveiket győzelmi hangulatba tudták hozni, míg a baloldal a választók szemében megzavarodott küzdő benyomását keltette. Nem sikertelen Orbán „Nemzeti Konzultáció” című kampánykörútja sem. És Orbán bemelegítésként jól, régi erényeit csillogtatva szerepelt a vizsgálóbizottság meghallgatáson is.

Ezzel szemben Gyurcsány 100 lépés programja láthatóan nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Gyurcsány stábja helyesen ismerte fel, hogy kockáztatni kell ahhoz, hogy a politikai trenden fordítani tudjon. A kockázatos húzás Orbán kihívása volt. Ez a lépés láthatóan meglepte Orbán csapatát. Nem is volt jó válaszuk. Az ugyanis kevéssé hiteles - de mondhatjuk azt is, hogy röhejes – válasz volt, hogy „még nincs kampány”, miközben az országot elárasztották a „konzultációra” hívó nemzeti színű plakátok, és Orbán Viktor folyamatos kampánykörúton van.

Jól hangzó kifogásnak tűnt az a válasz is, hogy „tőlünk az emberek nem számháborús kampányvitákat, hanem együttes munkát várnak”. Ám nehéz elképzelni, mire is gondolhatott ennek a mondatnak a megfogalmazója. Mit csinálna az együtt dolgozó Orbán és Gyurcsány? A demokráciában a politikusnak többek között az a munkája, hogy értékelje az ország helyzetét, érveket hozzon fel arra, hogy miért látja jónak vagy rossznak a kialakult helyzetet. Sőt az is „munkája” a politikusnak, hogy erről a véleményéről vitatkozzon azokkal, akik nem úgy látják, mint ő.

Nem tett jót Orbánnak az a kísérlet sem, hogy Boross Péter, Horn Gyula és Medgyessy Péter háta mögé akart bújni, akik persze rutinosan azonnal szétspricceltek, egyedül hagyva a láthatóan menekülni igyekvő Orbánt a ring közepén.

Gyurcsány azzal is nyert, hogy saját tábora szemében sikerült megerősíteni pozícióját, mint Orbán egyedül hiteles baloldali kihívóját. A pénteki este után nem lehet senkinek semmi kétsége afelől, hogy a miniszterelnök erős, egyben  esélyes kihívója Orbánnak. Sikerült szétrobbantani azt a - nemcsak a baloldalon élő - mítoszt, hogy Orbán legyőzhetetlen debattőr.

Gyurcsánynak az is előnyére szolgált, hogy a Fidesz a „két igenes” népszavazás kudarca után váltott és a „nemzeti kártya” kijátszása helyett politikájának középpontjába a gazdaságot állította. A választók örülhetnek annak, hogy a vita nem valamifajta fokos-párbajként zajlott, és nem arról szólt, hogy ki a magyar vagy ki a magyarabb, hanem arról, amiről egy civilizált országban a vezető politikusok vitájának szólnia kell: az ország gazdasági állapotáról.

Orbán, a számára hátrányos pozícióból induló küzdelemben nem ügyetlenül kamatoztatta vitában való jártasságát és gyors ítélőképességét. Valószínűleg sokat nyert azzal a résszel, amikor a nyugdíjemelések ügyét tárgyalták. A 2002-es kampányban a baloldal sikeresen hitette el a nyugdíjasokkal, hogy a Fidesz kormány rossz nekik. Az adatok jól jelzik, hogy miközben a Fidesz a 35 év alatti korosztályban magasan vezet az MSZP előtt, a 60 fölöttiek között Orbánéknak kifejezetten rossz a pozíciója. A végső pontozásnál értékes pontokat hozhat  Orbán Viktornak, hogy sikerült meggyőzően átvinnie az üzenetet:  a rendszerváltás óta az Orbán-kormány emelte legnagyobb mértékben a nyugdíjakat.

Gyurcsány nem volt könnyű helyzetben akkor sem, amikor a gázárak, vagy a privatizáció kérdése került szóba. Valószínűleg tanácsadói utólag nem fogják megdicsérni a miniszterelnököt azért, hogy az első fél óra után átengedte a kezdeményezést, a beszélgetés tematizálását Orbánnak, így az idő kétharmadában arról beszéltek, amiről Orbán akart beszélni, az áfa-csökkentés helyetti szja-csökkentésről, a gázárakról és a privatizációról. Ebben a körben sem volt azonban Gyurcsány ügyetlen, és azzal, hogy megpróbálta rombolni az állam mindenhatóságába – többek között a világpiaci árak megzabolásába - vetett mítoszt, akár még jó szolgálatot is tett. Az ő szempontjából azonban a baj az, hogy ez a mítosz a saját szavazótáborában ugyanolyan erősen él, mint a másik oldalon, ha nem erősebben.

Itt jutunk a vita legérzékenyebb pontjához, nevezetesen ahhoz, hogy mindkét küzdő jóformán csak ballal ütött. A gazdasági élet szereplőit nem töltheti el nagy örömmel, hogy a jövő két potenciális kormányfője abban versenyez egymással, melyikük tudja jobban költeni az adófizetők pénzét. Ezt a kellemetlen helyzetet már a hét elején lebonyolított parlamenti vitanap is előre vetítette. Akkor az ellenzék azzal támadta a kormányt, hogy bezzeg ők mennyivel magasabbra emelték a minimálbért, mennyivel több pénzt osztottak szét a lakáshoz jutás támogatására vagy egyéb célokra.

A péntek esti vitában az igazi baloldali retorikát (időnként populizmust) Orbán Viktortól hallottuk, Gyurcsány hozzá képest néha kifejezetten piacbarátnak tűnt, bár ő sem tagadta meg igazán a gondoskodó államba vetett ősi baloldali hitet.

A kampány, ami persze már hónapok óta gőzerővel folyik, előre láthatóan egymást felülmúló ígéretek sorozatát fogja hozni. Amikor arról lesz szó, hogy néhány százalékkal növelni kell a támogatottságot, a vita tanulságai alapján sem Orbán, sem Gyurcsány nem fog visszarettenni attól, hogy az adófizetők pénzét a másiknál nagyvonalúbban osztogassa. Ezt még akkor is megteszik, ha most a vitában egyetértettek abban, hogy „nincsen ingyen ebéd, csak legfeljebb valaki más fizeti”.  Az a valaki más az adófizető, azaz mi valamennyien.

Ezzel együtt a politika iránt érdeklődő nézők jó meccset kaptak a pénzükért.