Gregor Gysi: "A vadkapitalizmushoz nem akarunk visszatérni"

HVG: Az egykori keletnémet reformkommunistákat tömörítő PDS a minap Baloldali Pártra változtatta nevét, de ami nagyobb meglepetés: nyugati szövetségesével, a Szociális Igazságosság Választási Alternatívával, a WASG-vel 10-12 százalék körüli eredményre számíthat az előrehozott választásokon. Az egykori NDK területén 30 százalék fölötti eredménnyel akár a legnagyobb politikai erővé is válhatnak. Mivel magyarázza az előretörést?

G. G.: Németországban olyan nagy az igény a baloldali politika iránt, mint

Gregor Gysi jogászként végzett a kelet-berlini Humboldt Egyetemen 1970-ben, az NDK megszűnéséig ügyvéd volt, számos ellenzékit képviselt. E tevékenységéért sokan hálásak neki, néhányan viszont a keletnémet titkosszolgálattal, a Stasival való együttműködéssel vádolták. A német újraegyesítés után a reformkommunista utódpárt, a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) első elnöke lett. Késöbb volt parlamenti frakcióvezető, berlini szenátor, amit aztán 2002 nyarán feladott; azóta önálló ügyvéd a város nyugati felén lévő elegáns irodával. Innen készül most visszatérni az országos politikába.

amekkorát 1990 óta nem tapasztaltunk. S bár a közvélemény-kutatók némileg túloznak - nem utolsósorban azért, hogy aggodalmat keltsenek a lakosságban -, a tendencia valóságos. Németországban, de az egész Európai Unióban neoliberális a korszellem, ami azt diktálja, hogy a társadalom gazdasági nehézségeit a nyugdíjasok, a betegek, a munkavállalók és a munkanélküliek terhére kell megoldani. Ezt a politikát követte az SPD is az elmúlt hét évben, s ezért sokasodnak azok, akik azt mondják: ez így nem mehet tovább, a kapitalizmus mutatta már a mainál szociálisan érzékenyebb oldalát is, a vadkapitalizmushoz nem akarunk visszatérni.

HVG: Ki vagy mi testesíti meg ezt a korszellemet?

G. G.: Mindenki. Németországban a pártok, a sajtó és a közgazdaság-tudomány 90 százaléka neoliberális beállítottságú. Valamennyien abból indulnak ki, hogy takarékoskodni kell a nyugdíjakkal, a munkanélküli-segélyekkel, az egészségügyi kiadásokkal, s akkor szanálni lehet a gazdaságot. Pártunknak így a korszellemmel kell szembeszállnia - például a média 90 százalékával.

HVG: A nyugati WASG ahhoz a feltételhez kötötte az együttműködést, hogy a PDS, a Demokratikus Szocializmus Pártja változtassa meg az NDK-s múltra utaló nevét. Ön alapítója, első elnöke volt e pártnak. Nem érezte úgy, hogy túl nagy ár a név feladása?

G. G.: Nem, de sokan voltak, akik így látták. Nekik azt mondtam, gondolják

végig, mit határozott el 80 százalékos többséggel a WASG. Lemondott arról, hogy önállóan induljon, a választási kampányban a neve el sem hangzik, jelöltjei azokat a helyeket kapják meg a listákon, amelyeket nagyvonalúan mi bocsátunk a rendelkezésükre. Az egyetlen, amit cserébe kértek, hogy jelezzük a nyitási szándékot egy névváltoztatással. S hogy helyesen döntöttünk, azt mutatja: a keleti országrészben is növekszik a támogatottságunk.

HVG: Tételezzük fel, minden az önök kedve szerint alakul szeptemberben: a Bundestagban a Baloldali Párté lehet a harmadik legerősebb frakció az uniópártok és az SPD mögött, megelőzve a zöldeket és a liberális FDP-t. Milyen politikát akarnak követni a parlamentben?

G. G.: Újfajta társadalmi párbeszédet generálhatunk, s így a közgondolkodás is eljuthat majd odáig, hogy strukturális változtatásokra szükség van ugyan, de ezeket nem kizárólag és egyoldalúan a gyengék terhére kell végrehajtani. Csupán attól, hogy Oskar Lafontaine és én bejelentettük, ringbe szállunk, s a Baloldali Párt ilyen jó népszerűségi eredményeket ér el, megváltozott az SPD programja, a zöldek pedig hirtelen baloldali pártként definiálták magukat, holott eddig azzal büszkélkedtek, hogy középen állnak, a CDU pedig letett bizonyos szociális megszorítási tervekről. Látja, még benn sem vagyunk a Bundestagban, máris van hatásunk...

HVG: Akkor nézzük a részleteket. Mit csinálnának másként, mit változtatnának az elosztási rendszereken?

G. G.: Például szorgalmazzuk a vagyonadó bevezetését. Ha semmi mást nem tennénk, mint követnénk e téren az USA példáját, 50 milliárd euróval gyarapodnának a költségvetés bevételei. Javasoljuk, hogy növekedjen 50 százalékra a személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsa, a kiskeresetűek adómentes hányada viszont emelkedjék. Világos, hogy a bérből élők befizetései nem elegendőek a nyugdíjrendszer fenntartásához. Arra van hát szükség, hogy minden jövedelem legyen nyugdíjjárulék-köteles, a köztisztviselőké, az ügyvédeké, a fogorvosoké és a képviselőké is. Ha mindenki fizet, még a járulékkulcs is csökkenthető. S akkor lehetőség nyílik arra is, hogy megszabjunk egy törvényes minimálnyugdíjat. De folytassuk a munkabér járulékos költségeivel! Vegyünk két céget, az egyik száz embert foglalkoztat, a másik kétszázat, de a termelési érték mindkettőjük esetében azonos. Jelenleg a második céget kétszer annyi járulékos költség terheli, mint az elsőt. Ezen alapvetően változtatni kell, törölni a bérek járulékos terheit, s ehelyett termelésiérték-járulékot bevezetni.

HVG: A német vállalatok eközben azzal követelik az adók csökkentését, hogy különben elviszik a termelést külföldre. Nekik mit válaszol?

G. G.: Nem kívánjuk, hogy a német vállalkozások adóterhei nagyobbak legyenek annál, amennyit Helmut Kohl kormánya idején kellett fizetniük. A Schröder-kormány csökkentette a cégadókat, abban bízva, hogy ettől majd fellendül a gazdaság, s újabb munkahelyeket teremtenek. Ezzel szemben mi történt? A vállalkozások több embert bocsátottak el, s az adócsökkentés révén megmaradt pénzből fizették a végkielégítéseket. De az adó különben is csak részkérdés, az, hogy egy cég marad vagy megy, attól is függ, milyen a belföldi piac. Ha különböző megszorításokkal folyton gyengítik a vásárlóerőt, elmennek a cégek. De ha a vállalkozás jól képzett szakemberekre számíthat - vagyis ha jó az oktatási rendszer, ha ebbe fektet pénzt az állam -, akkor marad. Azt gondolom, hogy az Európai Unióban s a G8-ban legalábbis fel kellene vetnünk a szociális piacgazdaság nemzetközi koncepciójának kérdését. Ha én vezethettem volna például a csatlakozási tárgyalásokat mondjuk Magyarországgal - nagyon is híve vagyok EU-tagságuknak -, akkor igyekeztem volna ezt úgy intézni, hogy önöknél emelkedjen a társadalmi jólét, de nálunk ne csökkenjen.

HVG: Hát ezt miként oldotta volna meg?

G. G.: Például úgy, hogy uniós támogatások kifizetését szociális követelmények teljesítéséhez kötöm. Ha egy közösség vagyunk, közös a belső piacunk, nagyrészt már közös a pénzünk is, akkor szükség van szociális minimumra, ökológiai minimumra, jogi minimumra, arra, hogy hasonló munkáért hasonló bért fizessenek, és így tovább. S ha az derül ki, hogy csak tíz év alatt jutunk el ide, akkor tíz évig ehhez kötöm a kifizetéseket, de tudom, hogy tíz év múlva azonos szintre jutunk. Akkor azt mondhatom a mi embereinknek, hogy átmenetileg lesz ugyan bérverseny, dömpingbér, de utána mindennek vége.

HVG: Kétlem, hogy receptje sikerrel járt volna, de hát ez a hajó már amúgy is elment. Ma milyen választ adna a globalizáció kihívásaira?

G. G.: A globlizációból India profitál, de Afrika nem. Törődjünk ebbe bele, s várjuk meg, amíg milliók menekülnek majd hozzánk? Esetleg lőjünk majd akkor - vagy kezdjünk el most gondolkodni a megoldáson? Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Bush amerikai elnök volt az, aki síkraszállt azért, hogy a nemzetközi pénzpiacokat valamennyire szabályozzák. Igaz, csak azt követően, hogy kiderült, a terroristák még meg is gazdagodtak a 2001. szeptember 11-ei merényleteken, mert előre tudták, mely részvények árfolyama fog emelkedni, illetve zuhanni. Régebben a tőke képviselői elég okosak voltak ahhoz, hogy a végzetes következményeket megakadályozzák, ám az elmúlt 15 évben elbízták magukat. Nincs több kihívás, gondolják, a Szovjetunió és a szocializmus megszűnt, visszatérhetünk a vadkapitalizmushoz.

HVG: Térjünk vissza a Baloldali Párthoz. Nem tart attól, hogy hasonlatosan az újraegyesülési folyamathoz, itt is a nyugatiak, vagyis a WASG fog dominálni?

G.G.: Nem vagyok félős, és ők is csak vízzel főznek. De nem is arról van szó, ki nyer és ki veszít, hanem arról, hogy együtt csináljunk valamit.

HVG: Ön a német politikai közélet egyik legvitatottabb alakja, akit a leginkább támadtak NDK-s múltjáért. Három éve hátat fordított a politikának, s most mégis visszatér. Miért?

G. G.: Engem nem az vonz, hogy újra bekerüljek a Bundestagba, ez azért nem annyira izgalmas. Ami vonz, az a lehetőség, hogy megcsináljunk egy olyan pártot, amelyik a nyugati tartományokban is kap 4-6 százalékot. Ami pedig a személyes támadásokat illeti: pillanatnyilag Oskar Lafontaine van a célkeresztben. Engem talán már megszoktak, itt van ez a maroknyi NDK-s társaság, gondolták a nyugatiak, kibírjuk, 5 százalékra van esélyük. De most csatlakozott hozzánk valaki, aki közülük való: Lafontaine az egész nyugatnémet politikában közismert, s itt van a WASG, csupa egykori szociáldemokrata, akik Gerhard Schröder miatt fordítottak hátat az SPD-nek.

HVG: Milyen nemzetközi hatást jósol az új német baloldalnak?

G. G.: Európában - keleten és nyugaton egyaránt - ma nehéz a helyzet, így azt gondolom, hogy az új baloldali gondolat hazája Latin-Amerika. A baloldali gondolatot Kelet-Európában elkótyavetyéltük, aminek következtében ez az eszme meg is gyengült. De az álmot nem adjuk fel csak azért, mert egy kísérlet rosszul sikerült.

WEYER BÉLA / BERLIN

Gregor Gysi

Jogászként végzett a kelet-berlini Humboldt Egyetemen 1970-ben, az NDK megszűnéséig ügyvéd volt, számos ellenzékit képviselt. E tevékenységéért sokan hálásak neki, néhányan viszont a keletnémet titkosszolgálattal, a Stasival való együttműködéssel vádolták. A német újraegyesítés után a reformkommunista utódpárt, a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) első elnöke lett, majd volt parlamenti frakcióvezető, berlini szenátor, amit aztán 2002 nyarán feladott; azóta önálló ügyvéd a város nyugati felén lévő elegáns irodával. Innen készül most visszatérni az országos politikába.