Mindazonáltal bátran választja az újságíró szülők hivatását: még a sorkatonai szolgálatot is "a belügy Határőrség című lapjánál teljesítettem. Otthon lakhattam, civilben járhattam, sőt zsoldot is kaptam, szóval jól éreztem magam." Olyannyira, hogy még a közgazdasági egyetemet is otthagyja. A rádióban viszont külsősként nagy sorozatban gyártja "a 80-150 forintokkal honorált riportokat és tudósításokat, ezekből aztán havi tízezer is összejött."
© Túry Gergely |
"Jól főzök, saját recept a darált őz cipóban. Valamikor az Elektromosban az NB I-ben kézilabdáztam, az idén ismét összeálltunk, és Spanyolországban öregfiú-Európa-bajnokok lettünk" - említi kevéssé ismert csúcsteljesítményeit. Eredetileg agrárközgazdász neje mostanában a család belsőépítészeti vállalkozását vezeti. Itt dolgozik velük élő 22 éves Dániel fiuk, és a családi vállalkozás ad munkát 32 esztendős Borbála lányuknak is, aki viszont már nem a Budapesttől 35 kilométerre álló dunántúli családi házban él.
- Amikor évekkel ezelőtt a HVG két más lap nyomán közölte az átvilágító bírák önnel kapcsolatos gyanúját, csak bennünket perelt. Minek köszönhettük e kitüntető figyelmet?
- Annak, hogy önök 1998 májusában az információt úgy közölték, mint szenzációt. Pedig a hír januári volt, és azt követően történt egy és más. Alapvetően az, hogy jogerősen hatályon kívül helyezték az engem elmarasztaló határozatot.
- Ez részünkről 600 ezer forintos fájdalomdíjat hozott önnek. Elárulná, mire fordította?
- Bírósági illeték, ügyvéd, vagyis csomó költségem volt. Nem kívántam nyerészkedni.
- Ez a múlt, legutóbb viszont enyhén szólva is tehetségtelen politikusnak titulálta önt Mester Ákos, volt rádiós kolléga, mondván, felkészületlennek bizonyult a közrádió elnökválasztási káoszának eddigi kezelésében. Mit szólt e közelről érkezett kritikához?
- Elgondolkodtam ezen az írásán, mert bár impulzív természet, ennyire indulatos nem szokott lenni. Persze nem bánnám, ha felhívna telefonon, mert elmondanám neki, hogy abban, amit felkészületlenségnek vélt, volt jó adag tudatosság is.
- Nocsak. Megismertetne ennek dimenzióival? Így sokfülközt is...
- Itt van a pénzügy, vagyis hogy csak meghatározott célokra folyósítjuk az apanázst. Szóval ezt az egészet úgy építettem fel dramaturgiailag, hogy az első szavaimból azt is ki lehetett olvasni, hogy nem lesz több pénz... Miközben ez egy percig eszembe nem jutott.
- Hú, de ravasz!? De mit ért el vele?
- Azt óhajtottam, hogy a politikai túloldal hörögjön...
- Szóval mindent előre látott, sőt kitervelt? De ha már jövőbe látás: amikor pályát választott, sosem panaszolták a szülei, hogy hazudni kell reggel, délben és este is?
- Nem meséltek olyasmit, amire céloznak. Igaz, 1956-ban tízévesen nem értettem, hogyan lesz a forradalom hirtelen ellenforradalom. A kételyt sokáig hordoztam magamban.
- Szerencséjére a keményen őrzött rádió így is befogadta. Röstelljük, de az idő tájt nyilván nem voltunk eléggé tudatos hallgatók: mire kellene akkori munkáiból emlékeznünk?
- Például az 1975-ös kettős jelöléses választás idején csináltam egy riportot arról, hogy az emberek elemi felindulástól vezérelve elutasították a Népfront hivatalos jelöltjét. Ipper Páltól akkora dicséretet kaptam érte, hogy majd elszálltam. Azt mondta: "küldd be apádat és anyádat, mert még egy ilyen riport, és mehetek a munkakönyvemért".
- Csak nem emiatt száműzetett a televízióba?
- Dehogy. 1976 őszének egyik hajnalán én szerkesztettem a Krónikát, amikor szólt a hírszerkesztő: a BBC azzal indít, hogy lezuhant a Malév bejrúti gépe. Mondtam, írd meg, én pedig megpróbálom engedélyeztetni, mert erről külön rendelkezés volt érvényben. Hét emberrel is beszéltem, végül Rödönyi miniszter azt mondta, hogy nem volna jó bemondani, mert az indiai köztársasági elnök aznap Malév-géppel utazik el az országból. Szóval: nem adtuk le. Aztán felhívott egy hallgató, és azt kérdezte: nem tudunk a tragédiáról, vagy csak hülyének nézzük az embereket? Három hétig voltam ennek a betege.
- Megértjük, de mitől volt jobb az akkori tévénél? Persze, a párttagság akkor nyilván megvédte, de miért lépett át 1989-ben az MSZP-be, és lett rögvest Horn Gyula samesza?
- Egyáltalán nem rögvest lettem. Előbb V. kerületi elnökként a Vitányi Iván nevével fémjelzett szocdem társulás egyik "hangja" lettem. És akkor Szekeres Imre úgy próbált leválasztani Vitányiról, hogy beajánlott Hornnál ügyvivőnek.
- Na de hogyan lett önből, a virtigli médiásból emberjogi meg vallásügyi szakpolitikus?
- Jó ideje ment már a pártban az acsarkodás, hogy ki tárgyaljon médiaügyekben, Kósa Feri vagy én. Akkor jött Szekeres, és azt mondta: "Te leszel az emberi jogi, kisebbségi, és vallásügyi bizottság elnöke, és ettől kezdve, egy szót se halljak!"
- Nem értjük. Ilyen könnyű önt terelgetni?
- Egyáltalán nem, de akkor már visszautasítottam Fodor Gábor mellett az oktatási államtitkárságot. Nincs közigazgatási gyakorlatom, mondtam, mire Horn Gyula lehülyézett.
- Beszéljünk inkább a megélhetésről: a politika hálójába keveredett kuratóriumokról szólva gyakran emlegetik a tagok tiszteletdíjait. Miniszteri jövedelmekről szól a fáma...
- Ez választott tisztség, tiszteletdíjas, ami az elnök esetében a képviselői alapilletmény kétszerese, vagyis négyszázvalahány ezer forint. Ez nettóban csupán 300 ezer körül van. Erre jön még mintegy 70 ezer forint körüli költségtérítés és a gépkocsihasználat.
- Elég ez? Hiszen nemrég még Mandur László, a parlament szocialista alelnöke is azt nyilatkozta: ön buta döntésekre buta válaszokat adott. Egy túloldali verbális verőember pedig, amúgy fineszes-mód zsidózva, Birobidzsánba küldte. Pedig, ha épp nem kuratóriumi elnök lenne, akár még rádióelnöki pályázatot is beadhatott volna. Gondolt már erre?
- Talán nem is lennék rossz elnök, és tíz évvel ezelőtt talán még lett volna értelme, de most egy tízessel fiatalabb valaki kell. Én pedig a jelenlegi pozíciómból többet használhatok a rádiónak, mint ha elnök lennék.
LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN