© Horváth Szabolcs |
A kamerás térfigyelés szabályozásakor a törvényhozó meglehetősen visszafogottan juttatott a közhatalom gyakorlásából és az állampolgárok információs önrendelkezési jogának korlátozásából a rendőröknek - akiknek alkotmány szabta feladatuk a közbiztonság és a belső rend védelme - azzal, hogy csak szabálysértési, illetve büntetőeljárásokhoz kapcsolódó, továbbá körözéshez szükséges vagy rendőri intézkedésekkel összefüggő képeket kezelhetnek. Ehhez képest az ismételt AB-vizsgán a közelmúltban elbukott vagyonőri törvények megalkotói ily módon sem kívánták megzavarni a biztonságiak szárnyalását. A nemrég alkotmányellenesnek minősített szabályozás nemcsak arra nem volt tekintettel, hogy az állandó megfigyelés már magában is sértheti a magánélethez való jogot és az emberi méltóságot, de az akár az öltözőkre, a mellékhelyiségekre is kiterjeszthető kamerás térfigyelést mindenfajta célhozkötöttségi, szükségességi-arányossági kritériumoktól mentesen tette volna lehetővé. Méghozzá úgy, hogy a vagyonőrök alapesetben harminc napig, pénzügyi-postai tevékenységeknél akár hatvan napig is őrizhették volna a felvételeket, még akkor is, ha semmilyen rendellenességet nem észlelnek. A térfigyelési szabályok persze csak apró részletét jelentik a nagy ívű szabályozásnak, amelyben a vagyonőrök számos területen több jogosítványhoz jutnának, mint a rendőrök. Mádl Ferenc, az előző államfő csak az említett, kirívóan alkotmánysértő rendelkezéseket utalta normakontrollra, és az AB nem is terjeszkedett túl az államfői indítványon. Ne feledjük, ennek a törvénynek az alkotmányossága elvben több szűrőn is keresztülment, de úgy látszik, az Országgyűlés alkotmányügyi és a rendészeti bizottsága nem volt képes eleget tenni e feladatának.
A vagyonőrtörvény csak csepp a tengerben. Személyes adatokat l'art pour l'art készletező, a privátszférát semmibe vevő jogszabályok tucatszámra lépnek hatályba minden évben. Belügyminiszter legyen a talpán, aki ellent tud mondani volt rendőrtábornokoknak, akik történetesen a biztonsági iparban helyezkedtek el. Csak nem lehet annyira keményszívű a magyar kormány tagja, hogy ilyen csekélységeket tagadjon meg a privát biztonsági szektortól, amikor az abból élő 100 ezer potenciális szavazó napi betevő falatjáról van szó.
A történet sajnos nem ér itt véget, mert a BM kodifikátorai már egy vadonatúj, a polgárőrökről szóló törvény második tervezeténél tartanak, és nem sok kell ahhoz, hogy hamarosan további 70 ezer honfitársunkat ruházzák fel a maradék néhány millió állampolgár jogainak korlátozására alkalmas jogosítványokkal. A biztonsági őrök és a polgárőrök jogosítványait szélesítő szabályozás kontrollja nem öncélú szabadságjogi tevékenység - e szervezetek "kiskatonáival" állampolgárok milliói találkoznak nap mint nap. A néhány évtizeddel ezelőtti Közép-Európában vagy egy mostani katonaállamban megszokott jelenség, hogy a legkülönbözőbb szervezetek játszanak katonásdit, igazoltatnak, ellenőriznek, felügyelnek, megfigyelnek, motoznak, fegyvert viselnek, sőt rosszabb esetben felelősségre is vonnak. Komoly aggodalomra az ad okot, ha egyes állami szervek szemmel láthatóan ebbe a korszakba kívánják visszazülleszteni Magyarországot. Az e tendencia elleni fellépés nemcsak jogvédő szervezeteknek a feladata lenne, hanem azoknak a jogalkotóknak is, akik egyebek között azért kapják az adófizetőktől a fizetésüket, hogy magánszféránk védelmét tiszteletben tartó törvényeket fogadjanak el - amelyeket aztán nem kell a szintén közpénzből fenntartott Alkotmánybíróságnak elfogadhatatlannak minősítenie.
FÖLDES ÁDÁM
(A szerző a Társaság a Szabadságjogokért szervezet munkatársa)