Mindezt a kereskedelmi törvényhez benyújtott módosítások tömege juttatta eszembe. Szebbnél szebb regulákról szólnak a hírek. Meg olykor gáláns kedvezményekről is. Például tucatnyi MSZP-s képviselő úgy véli, a termelők házilag készített élelmiszereiket 20 kilométeres körzetben adhassák el a piacokon. Miért kell ezt szabályozni? Máris úgy van! Kár, hogy a honnak atyjai elfeledkeztek a pénztárgépről, amely szabályos számlácskát adna a vevőnek, hogy tudja, kitől vásárolta a füstölt kolbászt, amelynek megevése után a család nyűgösen tipródik a WC előtt.
Itt kedvezmények tervezete, ott megszorításoké. Négy másik (fideszes) honatya azt szeretné, ha a helyi önkormányzatok akkor is megtilthatnák a 4 ezer négyzetméternél nagyobb üzletek építését, amikor azok egyébként minden törvényes feltételnek megfelelnek. Nagyszerű gondolat ez! A kialakult magyar jogállamiság megdicsőülése! Az ember alig bírja elhessegetni gonosz emlékeit, például azt, hogy a nyolcvanas évek elejétől a helyi tanácsok már nem vizsgálhatták a vállalkozói engedélyek kiadásánál, hogy szükség van-e a tevékenységre, avagy nincsen. Ha a kérelem a feltételeknek megfelelt, engedélyezni kellett.
A hírek szerint a tíz paragrafusból álló tervezethez ötven módosító indítvány érkezett, és ezek főleg a multik megrendszabályozását célozgatnák. Nem szemezgetek tovább a blőd ötletekben, noha szép kövérek. Az sem érdekel különösebben, hány búsképűnk rohan hadra kész dárdával a szélmalom vitorláinak (hogy retteghetnek a multik, nagy Isten!), inkább izgat a képviselői attitűdben bujkáló szavazatkergetés.
Lovagjainkat az ellen felé röpítő paripa ismert. Ez az agrárlobbi. Nem az egész, csak olyan kétharmadnyija. Fő ereje a gazdakörök népe. A 800 ezres őstermelői réteg hangosabbjai, a követelőzők, az öklüket rázók. Érdekeiket artikulálják? Látszólag. Valójában a gazdálkodás dekadens és jövőtlen szegmense ez, amely fenn akarná tartani, sőt meg szeretné erősíteni anakronisztikus hadállásait. De a világ másfelé megy.
Ám nemcsak a bal-jobb vegyes karnak igyekszik megnyerni ezt a réteget. Nyüzsgő polgármesterektől kezdve a szakminiszterig sok ilyen-olyan potentát szeretné megmutatni nekik, mennyire a szívén viseli a sorsukat. És a panaszaikra kórusban ígérik: tárgyalni fognak, megbeszélni, szerződéseket kötni. Eladnak (ha ugyan lesz mit), megszerveznek. Majd ők! Helyettük! Bízzák csak ide! Biztatásaikba néhány tiltó törvénymódosító indítvány is belefér, lehet hencegni vele a választók előtt akkor is, ha alkotmánysértés miatt mind megbukik.
Nincs politikus, aki el merné rebegni az őstermelő Tiborc-had előtt: ez nem politikai feladat, hanem gazdasági. Szerveződjenek, cselekedjenek ők maguk, védjék meg sajátos érdekeiket, ha az fontos a számukra, és persze védhető. Tanulják el a módját a fejlett világban. Nem, ilyen profán szöveg véletlenül sem hagyja el lovagjaink ajkát! A létezett szocializmus alattvalókat nevelt a honpolgárokból, és e gyakorlat változatlanul folytatódik. Polgári mezben, persze. Apró paradoxon, hogy gáncsnélkülijeink szolgálatai nyomán gyorsul a "segített" réteg hanyatlása.
KUN ISTVÁN
(A szerző publicista)