Elevenítsük fel még egyszer, miket írt: „A modern időket a gyáripari kizsákmányolás jellemezte, …a posztmodern időkben a globális pénztőke vette át ezt a magasztos feladatot. Sajtóbeli vezérhajója már a címében is hirdeti az idő és a pénz nászát: Financial Times. A pénzhez szorosan kapcsolódik a hitel, a pénzlaphoz meg a sajtóbeli hitel. Ez a legendás függetlenség rendült meg egy pillanat alatt, mihelyt a nagy múltú orgánum kapcsolatba került Gyurcsány Ferenc kormányával.” (Csak emlékeztetőül: a „zászlóshajó” tavaly decemberben megjelent hat oldalas magyar melléklete a fizetett hirdetések mellett több, Magyarországgal kapcsolatos cikket tartalmazott, ezekben mind a kormány, mind az ellenzék találhatott számára kedves, illetve kevésbé hízelgő megállapításokat.)
Előző írásomban igyekeztem Csontos kollégával megértetni, hogy összemos két különböző dolgot: a Financial Times a mellékletében megjelenő hirdetésekért pénzt kér, de mint minden magára adó orgánum, a melléklet cikkeiért nem: azokat szuverén újságírók írják, azok szuverén véleményeket tükröznek. Sajnos, falra hányt borsónak bizonyult, amit írtam. A Magyar Nemzetben január 14-én megjelentetett „válaszlevelében” indignáltan közli: semmi kivetnivaló nem volt abban, amikor azt írta, hogy Gyurcsány szántszándékkal hazudott, hiszen „független véleményként állított be egy adóforintokból megtámogatott külhoni sajtó összeállítást”.
Az Isten szerelmére, kedves Csontos, Gyurcsány nem a hirdetésre hivatkozott, hanem a mellékletben lévő írásokra, és azt már tisztáztuk, hogy azokat nem a magyar adóforintokból „vették meg”, hanem azokat független újságírók írták. A válaszlevélből az is kiderül, még mindig nem tudja megkülönböztetni a szezont a fazontól: a szerkesztőségi cikket a munkatársak írásaitól. „Aggályosan újraolvastam a jegyzetemet, de sehol sincs benne utalás arra, hogy a Financial Times szerintem manipulálná a szerkesztőségi cikkeit” – írja. Könyörgöm, szerkesztőségi cikkekről eddig szó sem volt!
Csontos kollega legutóbbi írásában úgy gondolta, eljött az idő. Szinte diadalittasan tette közzé a „friss hírt”: a Financial Times 2,5 millió font kártérítést fizet a Collins Stewart Tullett brókercégnek, mivel a lap helyt adott a cég elbocsátott alkalmazottja, James Middleweek vádjainak. Ezek szerint azért rúgták ki, mert nem a sugalmazott minősítést adta a brókercég ügyfeleinek. Kiderült, valójában azért adták ki az útját, mert munkáját rosszul végezte. Az FT leleplező írása nyomán a brókercég árfolyama lezuhant. A kár egy részét most a lap megtéríti, és helyreigazítást tesz közzé.
Itt megint a szezon és fazon összekeveréséről van szó. Ez egy teljesen más ügy. Nem, hogy eladta magát az FT, mint ahogy azt Csontos a magyar melléklet kapcsán sugallta, hanem, úgy érezvén, - utólag kiderült tévesen - hogy jó ügyet szolgál, kiállt egy „meghurcolt” whistle-blower, kiteregető mellett.
Csontos cikkeit nyilván számosan olvassák, ám szeretném óvni attól, hogy önmagát azonosítsa „az” ellenzéki sajtóval. Amikor felhívom figyelmét a cikkében található csúsztatásokra, logikai bukfencekre, akkor Csontossal vitatkozom, nem „az” ellenzéki sajtóval. És nem „az” ellenzéki sajtót tartom ostobának, butának, ahogy Ő cikkében állítja – minden megalapozottság nélkül.
Cikke végén még szerét ejti, hogy összehozzon Farkasházy Tivadarral, és nagyot üssön a liberális világnézeten, bár kissé zavaros, mit akar mondani: „A liberális világnézet még nem képes elszakadni a szelektív tényfeltárás dogmájától, de mandinerből már mernek tüzelni rá. Ettől függetlenül persze mégiscsak az aranyozná be a napjukat, ha Orbán egy deres hajnalon tényleg ellopná a Tátrát.” Tessék mondani, mi van? Ha elfogad egy tanácsot, talán jobb befejezés lenne: kiszera méra bávatag.
Hirschler Richárd