Haifai pillanatkép © AP |
Vajon mihez kezdene az aktuális magyar kormány, ha ez a rémálomszerű, koholt forgatókönyv a gyakorlatban realizálódna? Nyilván nagyjából ugyanazt, amit Izrael tett a napokban, Libanon vonatkozásában. Valamennyi fegyvernem bevetésével porig rombolná a magukat gerillának nevező banditák menedékhelyeit, ahonnan – a képzeletbeli forgatókönyvnél maradva - a párt milíciája vállról indítható rakétákkal és Katyusa-ütegekkel lövi Nyíregyházát, Debrecent és Békéscsabát. Aligha vállalunk nagy kockázatot azon sejtelmünkkel, hogy ilyen szituációban nincs olyan demokratikus állam, mely ne így cselekedne.
Az Európai Unió külügyminiszteri tanácskozásának – Göncz Kinga által is osztott - határozata, miszerint "a válság elindításában felelőssége van a Hezbollahnak, de Izrael aránytalanul válaszolt, s most mindenkinek tartózkodnia kell a konfliktus elmélyítésétől", olyan társadalmak könnyelmű ítélkezése az 1948 óta folyamatosan létében fenyegetett zsidó állam fölött, amelyek lényegében fél évszázada békében élnek. Az emeleti lakás biztonságos fedezékéből nem sportszerű pálcát törni afölött, aki a kivilágítatlan utcán rátámadó útonállókkal szemben védi magát és családját. A demokratikus Izrael és egy törvényen kívüli halálosztag vonatkozásában akár csak közvetve egyenlőségjelet tenni: farizeusság.
A zsidó államot hiba lenne idealizálni. De mégiscsak az egyetlen ország a térségben, melyet nem gépfegyveres klánfőnökök, élethosszig uralkodó abszolút monarchák, egyenruhában flangáló tömeggyilkos diktátorok, nyugatbarát despoták vagy – mint Afganisztánban és Irakban - amerikai támogatás nélkül súlytalan látszatparlamentek, hanem szuverén módon választott, leváltható kormányok irányítanak. Az egyetlen állam, ahol legális a homoszexualitás, érvényesülnek a nők jogai, szabad piacgazdaság és független média van, lehet tüntetni a kormány, a háború, a sorkötelezettség ellen.
Tudjuk, Izrael számláját terheli a Szabra és Satila libanoni palesztin menekülttáborokban az 1982-es háború alatt történt vérengzés. (Amiben az izraeli haderő tétlen cinkosa volt a mészárlást végrehajtó – a Hezbollah keresztény verziójának tekinthető – falangista milíciának.) De a humánus cselekvés elmaradása felháborította a zsidó közvéleményt. Százezrek tüntettek, a parlamenti vizsgálóbizottság bűnösnek mondta ki Saron védelmi minisztert. Menáhem Begin elcsapta a vétkes kormánytagot, utána maga is távozott.
Ugyanakkor nem látni a libanoni és palesztin muszlim tömegeket, ahogy demonstrálnak az emberiesség nevében a Hamász, a Hezbollah brutális akciói, az emberrablások, öngyilkos merényletek, a politikai gengszterizmus ámokfutása ellen. Ellenkezőleg: a CNN tudósítása szerint a Haifa elleni „sikeres” rakétatámadást követően a gázai utcákon a Hamász aktivisták édességet osztogattak az örömmámorban úszó autósoknak.
A Magyarországnak alig több mint egytizedét kitevő Libanonban az 1958-as polgárháború óta – inkább kivételszámba menő rövid epizódokat leszámítva – ismeretlen a pluralista közélet. Állig felfegyverzett, politikai galerikbe tömörült keresztény és iszlám fundamentalisták borították vérbe hosszú évtizedekre a kicsiny országot. A politikai zűrzavarral együtt járt a korrupció, fegyver- és drogkereskedelem.
Az országot nem programokra alapozott nép-, vagy tömegpárti kormányzás, hanem antidemokratikus etnikai-vallási paritás jellemezte. Az államfő évtizedekig maronita keresztény, a miniszterelnök szunnita, a parlamenti elnök síita volt. Ennek a látszatharmóniának a kegyelemdöfést Szíria ambíciói, Rafik Hariri volt kormányfő megölése, a militáns iszlám párt agresszivitása, és a mostani, Izraelt válaszlépésre késztető gyilkos akciók adták meg. Amiért is Libanon komoly eséllyel pályázik rá, hogy turistaparadicsom helyett még sokáig a Közel-Kelet Jugoszláviája legyen.