szerző:
Roma Sajtóközpont
Tetszett a cikk?

Csorba Erzsébet fiát és unokáját egyszerre veszítette el. Meggyilkolták őket. Három éve az aljas merénylők éjszaka végeztek a 27 éves Csorba Róberttel és ötéves kisfiával, Robikával. „Bűnük”, hogy cigánynak születtek, gyilkosaik nem ismerték őket.

Három éve történt Tatárszentgyörgyön, hogy rasszista terroristák csóvát vetettek Csorbáék házára, majd a lángok elől menekülőket szenvtelenül levadászták. A brutálisan megcsonkított család nem felejt.

Róbertre és Robikára, valamint a rasszista, cigányok ellen irányuló gyilkosságsorozat másik négy halálos áldozatára emlékezik ma az ország.

A módszeresen előkészített és hidegvérrel kivitelezett merényletek vádlottjai, a feltételezett elkövetők és segítőik bíróság előtt állnak. Vérgőzös mániáikat azonban csak közösen gyűrhetjük le.

„Forrongás érezhető Budapest utcáin” – helyszíni riport a Die Weltben

„Forrongás érezhető Budapest utcáin” – helyszíni riport a Die Weltben

Rendőrség: a keddi tüntetés után vonuló tömegből egy férfi megrongált egy kisteherautót az Erzsébet hídnál

Rendőrség: a keddi tüntetés után vonuló tömegből egy férfi megrongált egy kisteherautót az Erzsébet hídnál

Kimerült az e-autós pályázat kerete, a pályázók több mint fele újabb járműveket is venne

Kimerült az e-autós pályázat kerete, a pályázók több mint fele újabb járműveket is venne

Nyíllal átlőtt fejű kacsa úszkált a Balatonban

Nyíllal átlőtt fejű kacsa úszkált a Balatonban