Az 1999-es római szerződéssel létrehozott nemzetközi igazságszolgáltatási szerv az első állandó jellegű, nemzetközi törvényszék, amely a népirtás, valamint a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények üldözésére hivatott. Az Egyesült Államok nem csatlakozott a 89 alapító országhoz, mivel attól tart, a vele szemben ellenséges országok az intézményt felhasználhatják katonái és diplomatái ellen.

A hágai megnyitóünnepségen megtörtént a törvényszék 18 bírájának felesketése is. "Ez az új, globális hatáskörű bíróság egy békésebb jövő felé egyengeti az utat" - mondta Zeid Raad Zeid el-Huszein jordániai herceg, a 89 alapító állam közgyűlésének elnöke, aki szerint a Nemzetközi Büntetőtörvényszék már puszta létrejöttével is fontos lépés a nemzetközi jog fejlődésében, mert ezzel visszavonhatatlanul a nemzetközi jog részévé vált az az elv, hogy a politikai és katonai vezetők is felelősséggel tartoznak tetteikért.
A holland parlament épületegyüttesében megrendezett megnyitón az 500 meghívott vendég között volt Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Beatrix holland királynő is. Nem vettek viszont részt az Egyesült Államok képviselői, mivel Washington nem csatlakozott az alapítókhoz, sőt következetesen harcol az új nemzetközi jogintézmény ellen. Arra hivatkozik, hogy a törvényszéket politikai indítékból felhasználhatják a világ különféle részein bevetett amerikai katonák ellen.
A Nemzetközi Büntetőtörvényszék hatásköre a 2002. július elseje óta elkövetett bűncselekményekre terjed ki, az annál korábbiakra nem. (MTI)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Csak egy kis rizst ettek az indiai templomban, majd tizenegyen meghaltak

Csak egy kis rizst ettek az indiai templomban, majd tizenegyen meghaltak

Hosszú megállíthatatlan: megvan a negyedik vb-aranya

Hosszú megállíthatatlan: megvan a negyedik vb-aranya

Halálos baleset történt Kerekegyházánál

Halálos baleset történt Kerekegyházánál

Vagyont érő hun kori aranypénzt találtak Óbudán

Vagyont érő hun kori aranypénzt találtak Óbudán

A hideg és a havazás miatt egyre több hajléktalan megy a szállókra

A hideg és a havazás miatt egyre több hajléktalan megy a szállókra

Gyurcsány: Aljas diktatúrák erőszakszervezetei engedik meg maguknak azt a brutalitást, amit a magyar rendőrség

Gyurcsány: Aljas diktatúrák erőszakszervezetei engedik meg maguknak azt a brutalitást, amit a magyar rendőrség